Valljuk be, az eddigi tapasztalatok alapján nem sokan vennének mérget arra, amit egy-egy kormánymegszólaló mikrofonba mond. Néha egy napon belül többször egymással szöges ellentétben lévő dolgokról állítják “megalapozottan”, hogy az a tuti.

Zsebre megy!

Több olyan pedagógus sem kapta meg a száz százalékos táppénzt, aki a munkahelyén kapta el a koronavírust

– tudta meg a Népszava. Közben a múlt héten Kásler Miklós azt jelentette be: a koronavírusos és a karanténban lévő tanárok is száz százalékos táppénzre jogosultak. Az erről szóló jogszabály azóta sem jelent meg. A Pedagógusok Szakszervezete a jogszabályi háttér azonnali rendezését sürgeti.

Az EMMI is megszólalt….

„Azok a pedagógusok, akik a munkahelyükön kapták meg a fertőzést, tehát Covid-pozitívak, ők teljes táppénzre jogosultak, de nemcsak ők, hanem a szoros kontaktjaik is, tehát mindazok a pedagógusok, akik a munkájukat az iskolában nem végezhetik, mert karanténban töltik az idejüket”

– mondta korábban Kásler Miklós.

Most mégis úgy tűnik, nem mindenkinek jár a száz százalékos táppénz.

Csak abban az esetben, ha a tankerület vagy intézményvezető is úgy akarja. Hiába jelentette be ugyanis Kásler Miklós a teljes összegű táppénzt, az erről szóló jogszabály még nem jelent meg. A háziorvosok eltérő gyakorlata miatt pedig sok panasz érkezik. Legalábbis a Pedagógusok Szakszervezete szerint. A miniszternek írt keddi levelükben a jogszabályi háttér azonnali rendezését sürgetik.

“És igenis követeljük a minisztertől és követeljük azt, hogy a kollegáink száz százalékos táppénzben részesüljenek, vagy pedig, ha az elsőkörös szűrésben megállapítják róluk, hogy veszélyeztetettek és megfigyelés alá karanténba helyezik, akkor pedig százszázalékos bért kapjanak, és ezt oldja meg a fenntartó

– mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

PDSZ nyílt levelét megírta….

Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben fordult Kásler Miklóshoz és Pintér Sándor belügyminiszterhez. Ebben egyebek mellett ingyenes tesztelést sürgetnek. Jelenleg azt is nehéz bizonyítani egy tanárnak, hogy az iskolában fertőződött meg. A szűrés azonban ezen is segíthetne.

“Tömeges, rendszeres tesztelés nélkül gyakorlatilag nincs más megoldás. Hogyha bizonyítottan valaki megbetegszik, akkor egyértelmű a száz százalékos táppénz az adott pedagógus esetében, viszont még egyszer mondom, ha nincsenek számok, és nincsen adatnyilvánosság, ez megint másik kulcsszó, akkor nem lehet követni a fertőzést”

– mondta az ATV Híradójában Fehér Tibor, a PDSZ országos választmányi tagja.

Jogszabály kéne, nem?

Az ATV Híradónak időközben az EMMI válasza is megérkezett:

hogy a koronavírus kapcsán adható táppénz jogi szabályozása mikorra várható, arra a szaktárca nem válaszolt.

Akinél viszont vélelmezhető, hogy munka közben kapta el a vírust, az foglalkozási megbetegedésnek minősül és száz százalékos táppénz jár érte

– erősítette meg a minisztérium.

Forrás

csillagjegy

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét