Járai Máté felfüggesztettet kapott - "Szerződésszegés miatt június 30-ig nem láthattok a Reggeliben"! - Városi Kurír

Sorting by

×

Járai Máté felfüggesztettet kapott – “Szerződésszegés miatt június 30-ig nem láthattok a Reggeliben”!

Felfüggesztette az RTL Reggeli Járai Mátét! A műsorvezető nehéz helyzetbe került, ugyanis június 30-ig nem lesz képernyőn az RTL Klub reggeli műsorában. A produkció azután döntött a büntetés mellett, miután a színész nem egyeztetett velük arról, hogy bizalmas, a műsor készítését és szerkesztését érintő kérdésekben nyilatkozik Istenes Bence internetes műsorában – írta a Blikk.

Hirdetés

Járai húzza a rövidebbet?

Járai elmondása szerint a szerkesztői nem ültették őt oda egy interjúra, amikor Rácz Jenő érkezett vendégként, mivel a két fél nem ápol jó viszonyt, így a séf a másik műsorvezetővel, Peller Mariann-nal beszélgetett, míg Ő a háttérben anyák napi díszeket készített az egyik vendéggel.

Emlékeznek?

Az ominózus, két évvel ezelőtti Nyerő páros egyik feladata utáni megbeszélésen Rácz Jenőnek az egyik játékos azt sérelmezte egy névtelen levélben, hogy az egyik feladat után túl gorombán bánt Dórival, mire a sztárséf haragra lobbant.

„Ki az az ember, aki engem meg mer kérdőjelezni”, „Most én beszélek!”, „Ne szállj rám, mert én is rád szállok! Fejezd be, jó? Fejezd be!”

– mondta Máténak.

Rácz Jenő úgy berágott rám a Nyerő Párosban, hogy nem volt hajlandó beülni hozzám beszélgetni a Reggeliben. Nem az ütött szíven, hogy Jenő nem ül le velem beszélgetni, hanem hogy ennyi év után még mindig kéri, ha én vagyok a műsorvezető, ő nem szeretne bejönni. Ezt az új szerkesztőnk nem tudta. (…) Először tökre megörültem, amikor láttam az adásmenetben, hogy jön. Azt gondoltam, megszületett a Kamilla és akkor most megbocsátotta ezt a történetet, túl vagyunk a problémán, és beül velem beszélgetni, és azt mondjuk, hogy fátylat a múltra. Ehhez képest éjjel fél tizenkettőkor kiderült, amikor meglátta, hogy én vagyok a másnapi műsorvezető, azt mondta, akkor ő nem ül be

– mesélte Járai az IstenEst című műsorban. Járai akkor a Blikknek elmondta, reméli, Rácz Jenő egyszer majd továbblép…..

A megbocsátás szerintem az egyik legnagyobb emberi erény, számomra elképzelhetetlen, hogy azt mondjam, ha meghívnak valahova, hogy azzal az illetővel én nem vagyok hajlandó beszélni. Ráadásul a Nyerő párosban mindannyian speciális helyzetben, egy játékban voltunk, nem gondolom, hogy olyan mondatok hangoztak volna el, amiért életre szóló haragot kellene tartanunk, vagy ha igen, akkor annak kölcsönösnek kellene lennie, márpedig az én szívemben nincs harag. Ha benne még mindig harag van, ez azt jelenti, hogy neki ezzel még dolga van.

Járai: …visszatérek….

“Komoly lecke ez nekem, hiszen a mostani munkáim közül talán ezt élvezem a legjobban! Remélem nem bánjátok, hogy az örömök mellett nehézségekről és kudarcokról is beszámolok Nektek. Szóval több olyan műsorban is vendégeskedtem, ahová csak külön engedéllyel mehettem volna. Ráadásul olyan belső információkról is beszéltem, amik harmadik félre nem tartoznak. Így most

a Reggeli kérésére picit “szabira” megyek. De az ember tanul a hibáiból, hiába van bennem beteges őszinteségi vágy, vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ezentúl ezekre figyelek….

Júliustól baráti szeretettel várlak Benneteket a Reggeliben (is)….”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Járai Máté (@jaraimate) által megosztott bejegyzés

Hirdetés
átver

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.