Connect with us

Blogbazár

Jávor Benedek: a vírus nem olvas óriásplakátokat és nem néz köztévét, nem a virtuális valóságban terjed, hanem a való életben! Ott kéne megállítani!

Jávor Benedek: vége a télnek, mostanra Németország helyén fagyos pusztaságnak kellene lennie, Magyarország pedig virágzó oázisként kellene álljon átokföldje közepén
Megosztás

Egy nappal a nemzetközi megütközést keltő teljes magyar határzárat követően a kormány bejelentette, hogy Andrej Babis kérésére cseh állampolgárok mégiscsak beutazhatnak az országba (negatív koronateszt birtokában), majd még aznap a rendelkezést kiterjesztették Szlovákia és Lengyelország polgáraira is – kezdte posztját Jávor Benedek közösségi oldalán.

„Szíjjártó Péter hivatalos indoklása szerint ennek oka,

„a visegrádi országok kifejezetten sikeresen – és egymással szoros együttműködésben – védekeztek a koronavírus első hullámával szemben.”

Egészen nevetséges összevisszaság mindaz, amit a kormány ebben az ügyben – is – összehoz.

1. Eleve a határlezárás pótcselekvés

A magyar adatok és információk egyértelműen azt támasztják alá, hogy a mostani második hullám belső eredetű, nem migránsok, nem külföldiek hozták be az országba, ha már valaki, akkor a hivatalos javaslatokkal szemben Horvátországban nyaralgató kormány hurcolta be.

2. A koronavírus második hullámának közepén

teljes félreértés az első hullám eredményeiből kiindulni, hisz nem az az érdekes számunkra, hogy áprilisban honnan jöhetett volna a vírus, hanem az, hogy aktuálisan melyik országban milyen a járványhelyzet.

3. Amúgy a „visegrádi országok”, így egyben, még az első hullámban sem voltak kiemelkedően sikeresek,

Lengyelország magas esetszámot, Csehország pedig például a balti országoknál vagy Görögországnál sokkal rosszabb 100.000 főre eső fertőzést produkált.

4. A második hullám kifejezetten keményet ütött a V4-eken,

tehát jelenleg ezek az országok jóval magasabb számú napi új megbetegedést és aktív esetet mutatnak, mint egy csomó másik. Csehországban kb. hatszor, Lengyelországban 18-szor annyi aktív eset van, mint mondjuk Dániában, és ez még lakosságszámmal korrigálva is kb. háromszoros illetve kétszeres kockázatot jelent az esetükben Dániával összehasonlítva.

5. A magyar járványügyi intézkedések hitelességét nem csupán Horvátország érthetetlen nyári zöld zónában tartása

(bezzeg a norvégok megkapták a magukét!), a kormánytagok adriai dáridózása, a maszkviselés és a távolságtartás szabályainak látványos kormányzati figyelmen kívül hagyása, vagy a futballszurkolók teljesen megmagyarázhatatlan beengedése rombolja le teljesen, hanem ez a mostani, egyértelműen politikai alapú járványkezelés is.

Az állampolgárok értelmetlen túráztatását ötvözik az értelmetlen és kockázatos kivételekkel.

A vírus azonban nem olvas óriásplakátokat, nem néz köztévét

Hiába magyaráz 0-24-ben egy alternatív valóságot a kormány, a koronavírus nem ebben a virtuális valóságban terjed, hanem a való életben. És ott kéne megállítani.

Az alábbi ábrák közül első háromban az a közös, hogy tanultak a vírus első hullámából, és megfelelően felkészültek a másodikra, így ezekben az országokban nem is igen robbant be nyár végén újult erővel a fertőzés (100 alatti napi átlagos új esetszám), és nem jelentenek magas kockázatot. Ja, igen, és hogy piros országok, ahonnan nem lehet beutazni Magyarországra.

A másik kettő olyan országokat mutat, ahol durván beindult a második hullám,

magas az új fertőzések száma (Csehország: 300-600/nap, Lengyelország: 600-900/nap), és magas kockázatot képviselnek. Ja, és mindkettőből be lehet utazni Magyarországra.
Ha nem hőbörögni kell, hanem veszélyhelyzetben valóban cselekedni, akkor ennyit tud a „politikai kormányzás”.

(A grafikonok forrása a Johns Hopkins University)”

Forrás

https://www.facebook.com/javorbenedek/posts/4258805684160864

szélrekord

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Judit Kiraly

    2020.09.02 10:16 at 10:16

    Korona vírus nem létezik csak mutáns influenza vírus volt nyáron. Nem tartom indokoltnak a határzárat. Mert a virus már nincs itt. Felháborító hogy a külföldön dolgozó magyarok csak úgy jöhetnek haza hogy karanténba kell vonulni. Ezért már egy fiatal el vesztette az állását Angliába. Borzasztó ami ebben az országban van. Mindenkitmeg félemlítenek irányítani szeretnének. Nem lehet senki próféta saját hazájába? Nem rég még Orbán miniszter úr hívta haza a külföldön él őket. Nem tudom ez a díszes kormány mit szeretne el érni, de mindennek meg lesz az eredménye

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük