Connect with us

Ez a nap

Jávor Benedek: az Orbán-rezsim működése éles ellentétben áll a demokráciával és a jogállamisággal

Megosztás

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje olyan akciótervet mutatott be szerdán, amely reményei szerint képes növelni az átláthatóságot és a fenntarthatóságot, továbbá egy igazságosabb, méltányosabb Európai Uniót és Magyarországot eredményez.  

Az európai közösségnek határozottabban fel kell lépnie az Orbánékkal szemben

Az ellenzéki politikus Budapesten, sajtótájékoztatón ismertette következő öt évre szóló vállalásait, hangsúlyozva, az unió egyik legfontosabb feladatának továbbra is a 2004 után csatlakozott tagállamok felzárkóztatásának kell lennie, mert az eddig csak részben sikerült.

Jávor Benedek jelenleg politikailag irreálisnak nevezte a föderális Európa létrehozását, ugyanakkor szerinte az uniónak szüksége lenne egy vonzó és megvalósítható jövőképre, amihez – úgy látja – vissza kell szorítani a nacionalista populizmust.

Hangsúlyozta, az európai közösségnek határozottabban fel kell lépnie az Orbán-rezsimmel szemben, amelynek működése éles ellentétben áll a demokráciával és a jogállamisággal.

Az EU-nak meg kell erősítenie szociális együttműködését

A képviselőjelölt elmondta, megválasztása esetén azért dolgozik majd, hogy az unió még szigorúbban ellenőrizze a Magyarországra vonatkozó környezetvédelmi előírásokat, továbbá harcot hirdet az energiaszegénység csökkentése és az energiahatékonyság növelése érdekében. Megismételte, továbbra is követelik a paksi atomerőmű bővítésének leállítását.

Jávor Benedek szólt arról is, az EU-nak meg kell erősítenie szociális együttműködését, ennek részeként pedig európai minimáljövedelemre és méltányos munkakörülményekre van szükség.

Az ellenzéki politikus szerint az uniónak a korrupció és a lobbik uralma ellen is küzdenie kell, valamint fel kell lépnie a sajtószabadság biztosítása és a dezinformáció visszaszorítása érdekében.

Hiteles Jávor zöldpolitikája

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke az elmúlt öt év legnagyobb büszkeségre okot adó politikusaként jellemezte Jávor Benedeket, aki hitelesen jeleníti meg az MSZP-Párbeszéd-szövetség baloldali, zöld politikáját.

Tüttő Kata, az MSZP-Párbeszéd másik EP-képviselőjelöltje úgy fogalmazott, a zöld ügy akkor juthat előre, ha annak szempontjai minden európai parlamenti frakcióban megjelennek. Kiemelte, a zöld átmenetnek része az is, hogy megoldást találjanak a régió lakhatási, energetikai és munkaügyi problémáira.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük