Connect with us

Blogbazár

Jó kis ötlet Harrach Péter: a rémhírterjesztők mellett le lehetne csapni a jóhírterjesztés elmulasztására is

rabló,
Megosztás

Végre minden a helyére került. A KDNP mint az abszolút igazság birtokosa értékelte a járvány kezelését.

Harrach Péter frakcióvezető csalhatatlan biztonsággal ítélt jók és rosszak fölött,

szétválasztván a búzát az ocsútól: A kormányra mindenben számítani lehetett, viszont

„a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést.”

(Szegény jobbikosok kimaradtak a felosztásból, ők továbbra is tétován kereshetik a helyüket.)

Itt az ideje a töredelmes vallomásnak a passzív ellenállás bűnéről

Én pl. legalább kétszer csúnyán néztem Müller Cecíiliára, és egy Operatív Törzs-paródián is vihorásztam. Ez akár komoly lelki törést is idézhetett volna elő bennük, ha nem ilyen sziklaszilárdak. És akkor sem töltött el eléggé a nemzeti büszkeség, amikor a miniszterelnököt láthattam talpig vasban, pontosabban abban a fess szkafanderben állni a vártán a kórházlátogatásokon. Pedig ott még a hőmérőzés kínjait is tűrnie kellett miértünk.

Pirulva vallom be, hogy az egész időszakban alig gondoltam a frontvonalban hősiesen harcoló KDNP-re, Harrach Péterre konkrétan egyszer sem. Mit sem törődtem azzal, emiatt milyen fájó hiányát érezhették honleányi bíztatásaimnak. Legfeljebb Semjén Zsoltra mondtam néha magamban ezt-azt, de inkább nem idézném a szövegkörnyezetet.

Most már nagyon bánom, hogy a passzív ellenállásból kifolyólag

még egy vacak kávét sem főztem néki sűrű éjszakai virrasztásai idején, amikor törvényjavaslataival magára vállalta a védekezés oroszlánrészét, és halált megvető bátorsággal taposta a kígyó fejét, mármint a fővárost és az önkormányzatokat. Akkor sem számíthatott tőlem még egy „hajrá, Zsolti” kiáltásra sem, amikor a heroikus küzdelem során Schmidt Mária alapítványát látta el éjnek idején újabb ingatlanokkal.

Nem is tudom, talán érdemes volna a passzív ellenállást is büntetendővé tenni

Mondjuk a rémhírterjesztők mellett le lehetne csapni a jóhírterjesztés elmulasztására is.

Radnótitól tudjuk, nem nézhető el az sem, ha valaki „lelkesedni rest”. Addig is azon tépelődöm, most akkor Harrach Péter a passzív helyett aktív ellenállást szeretne, vagy hogy van ez?

időjárás

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Surányi István

    2020.06.19 09:39 at 09:39

    Éljen Rákosi!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük