Connect with us

Kerítésen innen

Jó lenni ma postásnak! – már tatyójukban vannak az Orbán-levelek ….

Megosztás

Iszonyú nagy szerencse, hogy a puritánságáról híres-hírhedt magyar miniszterelnök tartalékolt annyit a bugyellárisában, hogy meg tudta fogalmaztatni, elő tudta készíttetni, ki tudta nyomtattatni, be tudta borítékoltatni és el tudott baggyogtatni valakiket a postára, hogy azok fel tudják adni a levelét az amúgy is megvuduzottainak!

orban
Megosztás

Iszonyú nagy szerencse, hogy a puritánságáról híres-hírhedt magyar miniszterelnök tartalékolt annyit a bugyellárisában, hogy meg tudta fogalmaztatni, elő tudta készíttetni, ki tudta nyomtattatni, be tudta borítékoltatni és el tudott baggyogtatni valakiket a postára, hogy azok fel tudják adni a levelét az amúgy is megvuduzottainak!

Neki csak megszületni volt nehéz, de nekünk…?

„Január közepéig minden érintett megkapja Orbán Viktor levelét, amelyben a közelgő, májusi európai parlamenti (EP-) választás tétjére hívja fel a figyelmet a miniszterelnök, pártelnök. A levél címzettjei a csatolt csekk segítségével járulhatnak hozzá a nagyobbik kormánypárt erőfeszítéseihez.”

-írja a reszliből megvásárolt újságja, a Magyar Idők.

A lap szerint a leveleket csütörtökön kezdték kézbesíteni, amelyeket Orbán Viktor írt a Fidesz támogatóinak, hogy pénzt kérjen a nagyobbik kormánypárt EP-kampányához. Ilyen küldeményt csak az kap, aki erre korábban felhatalmazást adta, hogy szeretett pártjuk

„sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit”.

Rászokott a januári tarhára

Orbán Viktor legutóbb egy éve, tavaly januárban fordult levélben támogatóihoz, a miniszterelnök, pártelnök Soros György tevékenysége elleni kampányhoz kérte szimpatizánsainak támogatását, emlékeztet a lap. Akkor Orbánék másfél-két hónapon keresztül kaptak csekkes befizetéseket, négy hét alatt több mint 36 ezren válaszoltak a kiküldött levélre, és mintegy 186 millió forint érkezett a megadott számlaszámra.

Szijjártó 100%-ot, míg Orbán 90%-ot kapott 2018-as teljesítményéért!

Átlagosnak érzi magát?

Ha a válasz: igen, akkor elég, ha 5 rongyot perkál, – tavaly ekkora volt az átlagos „mikrotámogatás” – de amennyiben úgy ítéli meg, hogy Ön több, mint a szomszédja, mélyebben kell a pénztárcájába nyúlnia.

„…átlagosan ötezer forinttal támogatták az Orbán Viktor által meghirdetett célt. A befolyt pénzből felvilágosító anyagokat és plakátokat készítettek. A Fidesz régóta él a közösségi finanszírozás adta lehetőségekkel. A mikroadományok küldése egyben fontos visszajelzés is a pártot támogatók részéről.”

Itt a lehetőség, hogy részese lehessen, akinek az az aberrációja, hogy a mostani helyzet Magyarországon úgy jó, ahogy van és továbbra is szeretné, ha lenyúlnák és korlátoznák.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük