Sorting by

×

Vége, megy a lecsóba a Jóban Rosszaban, pedig a Super TV2-n is megőrízte népszerűségét

A magyar gyártású napi szappanoperák barátai szinte még ki sem heverték, hogy több mint 20 év után megszűnik az RTL „Barátokközt”-je, és már itt is az újabb csapás: a TV2 csoport bejelentette, hogy berekeszti egyik zászlóshajója a Jóban Rosszban sorozatát. A döntés annál inka furcsa, mert a sorozat ellentétben a másik kereskedelmicsatornán futó versenytársával, a mai napig népszerű. Az információt az Origó közölte elsőként.

Befejeződik a TV2 Csoport leghosszabb napi sorozata

A Jóban Rosszban 2005 januárjában debütált a TV2 képernyőjén. A nézők hamar megszerették Csillagkút lakóit, akiknek fordulatos magánéletét hosszú éveken keresztül százezrek követték naponta. A Jóban Rosszban 2016 augusztusában a SuperTV2-re költözött. A sorozat itt is népszerű maradt és még a 2016-os évben jelentősen hozzájárult a SuperTV2 nézettségének növeléséhez.

A tévénézési szokások sokat változtak az elmúlt öt évben, azonban a Jóban Rosszban 2021. első öt hónapjában is a SuperTV2 egyik zászlóshajója volt. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint a hétköznap 13:10-kor adásba kerülő premier epizódok 7,8%-os átlag közönségarányt értek el január 1-május 31. között. Ebben az idősávban a SuperTV2 volt a legnézettebb csatorna a 18-59 évesek körében.

“Kiemelt hangsúlyt fektetünk a jövőben a tematikus kábelcsatornáink saját gyártású tartalmainak fejlesztésére, így a Jóban Rosszban programstratégiai okokból véget ér. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a sorozat a TV2 Csoport történetének fontos része volt az elmúlt 16 évben. A változtatás azonban lehetővé teszi, hogy a csatornáinkra még több saját gyártású produkciót készítsünk”

– indokolta a döntést Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

A TV2 Csoport köszönetet mond a sorozat szereplőinek, készítőinek, és büszke rá, hogy a Jóban Rosszban több mint másfél évtizeden keresztül a cégcsoport emblematikus műsora volt.

Kapcsolódó

tv2

 

átver

Egy hozzászólás itt: “Vége, megy a lecsóba a Jóban Rosszaban, pedig a Super TV2-n is megőrízte népszerűségét

  • 2021.11.02 - 13:24
    Közvetlen hivatkozás

    Sajnálom, hogy vége van a műsornak. Mi családunkból mindenki nézi, és csalódottak vegyünk. 😢. Nem lehetne egy másik csatornára átvinni? Köszönöm

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.