Connect with us

Kerítésen innen

Jobbik: az egy szemétdomb! – Így reagáltak az Eleven Emlékmű csoport meghívására

Jobbik: az egy szemétdomb! - így reagáltak az Eleven Emlékmű csoport meghívására
Megosztás

Négy éve ezen a napon szálltuk meg a velejéig hazug német megszállási emlékmű helyét. Választási kampány volt akkor is, ezért hitegetett Orbán Viktor azzal, hogy húsvét után újragondolják a botrányos tervet. Emlékszünk, hogy erőszakkal mégis felállították – bár felavatni azóta sem merték. Most újra a térre hívunk mindenkit, akinek fontos a történelmi igazság és a nemzeti önismeret! – kezdi a megemlékezés meghívójában a Rényi András művészettörténész, esztéta vezette Eleven Emlékmű csoport.

Emlékszünk….

Az Eleven Emlékmű tiltakozás a kisajátított emlékezetpolitika, a magyar nép történelmi felelősségét elfedő Szabadság téri német megszállási emlékmű ellen.

Az emlékmű nagy visszhangot kavart és teszi ezt azóta is. Van, aki azt mondja, hogy el kellene bontani, van, aki azt, hogy úgy jó, ahogy van. Az önálló életre kelt emlékműnek köszönhető – sokak szerint –, hogy megnőtt a turistaforgalom a Szabadság téren. A flashmob keretében létesült emlékművet az akkori tiltakozók személyes emlékeiből rakták össze, a német megszállási emlékmű ellen demonstrálva.

Az esemény meghívója:

„MUTASSUK MEG ÚJRA, HOGY NEM FELEJTÜNK! HOZZÁTOK EL ÚJRA EMLÉKTÁRGYAITOKAT, ÚJÍTSÁTOK MEG A RÉGIEKET, GYERTEK MEGINT KI A TÉRRE!

A téren sátrat állítunk fel, amelyben április 24-én, szombaton, 15 órától bemutatjuk a négy éve zajló Szabadság-téri ellenállás fotóit.

15.00-kor Politikai beszédet mond MAJTÉNYI LÁSZLÓ
15:20 Meglepetés
15:30 Fotókiállítás megnyitása CSOSZÓ GABRIELLÁVAL
15:40-tóll PARTI NAGY LAJOS, SPIRÓ GYÖRGY és ZÁVADA PÁL olvas fel, DÉS LÁSZLÓ játszik szaxofonon
16:15 „eleven beszélgetés” keretében NYÍLT, moderált vitafórumot tartunk a kerület (minimum 1%-os támogatással rendelkező pártok) KÉPVISELŐJELÖLTJEI részvételével – és azt kérdezzük, megválasztásuk esetén mit terveznek Gábriellel, mit gondolnak a történelem és a nemzeti szimbólumok politikai kisajátításáról, hogyan segítenék a különféle nemzeti traumák közös feldolgozását, a társadalmi emlékezet és a magyarok önismeretének javítását?
18:30-tól mécsesgyújtás.

Képviselőjelöltek, akik eddig elfogadták meghívásunkat:
Váradiné Naszályi Márta – Párbeszéd-MSZP
Juhász Péter – Együtt
Fekete-Győr András – Momentum
Horváth András – MKKP
Csárdi Antal – LMP

A beszélgetésben bárki részt vehet, aki betartja a demokratikus vita játékszabályait.”

A szervezők meghívták az összes párt helyi jelöltjét. A Fidesz válaszra sem méltatta őket, a Jobbik sajtósa pedig egyszerűen „szemétdombnak” minősítette és nemleges válaszát közölte az invitálásra.

Mindez 2018 Magyarországán, a választás előtt két héttel. Mindenképpen menjen el szavazni, ha ez önnél is felnyomta a pumpát!

Négy éve így indult…

Vona a pácban – ha együttműködik, pártja kiáll mögüle, ha nem, hiába „cukisodott”

Vona Gáborról lehullott a cuki néppárti demokrata maszk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük