A hadüzenet elhangzott, háború van! – Választási tények és jogi kufárkodás Kövér László módra

A két ünnep között kifejezetten szórakoztató a hírportálokat böngészni, mert szerencsés esetben gyöngyszemekre bukkanhatunk. Dr. Kövér László házelnök úr, a Fidesz választmányának elnöke egy tévécsatorna képernyőjéről tette közhírré, hogy a 2022. évi választási hadjárat már megkezdődött, sőt már háború folyik.

Íme, mit mondott a közkedvelt vátesz a népszerű hírportál citátuma szerint:

„Arra kell felkészülni, hogy Brüsszelből és a tengerentúlról óriási erők fognak meg-mozdulni a következő másfél évben, hogy a magyar választások eredményét kívülről, illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék. Látjuk, hogy ez egy háború, nehogy valaki félreértse, itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról. És nem abban az értelemben, ahogy ők azt kétségbe vonták, hanem abban az értelemben, ahogy azt Amerikában lehetett látni, ha ott meg-történhetett mindaz, ami megtörtént és – azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünknek, – ha azt látjuk, hogy ott lehetséges volt, akkor ne legyenek illúzióink, hogy ez itt is lehetséges lesz”

A házelnök úr mondandójában – mint rendesen – most is van némi kuszaság,

jelesül hogy milyen értelmű demokráciában, hol, ki, mit is von kétségbe. Ám az kihüvelyezhető, hogy vélekedése szerint az Egyesült Államokban választási csalás történt, és – ez különösen tetszik!:

„azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünk-nek!”

Házelnök úr! Hát már a bíróságok is ilyenek-olyanok?!

Jogi kufárkodás folyik Amerikában? Ha nem tetszik az ítélet, akkor Ön szerint a jog egy másik dimenzió lesz, a tények pedig tények maradnak, pláne ha Ön állítja róluk, hogy tények?!

Házelnök úr! Ön elveszít minden mértéket!

Abban viszont igaza van, hogy Magyarországon minden lehetetlenség lehetséges lesz a Fidesz választási győzelme érdekében

Mindaz pontosan, amivel Ön most éppen az amerikai választási rendszert szidalmazza, sőt – hadd idézzem most Önt csaknem egyetértőleg:

„Mindent, a szó szoros értelmében mindent meg még azon túl is, amit el tudunk képzelni, el fognak követni annak érdekében, hogy ezt a kormányt megbuktassák“

Apróbb értelmezési eltérés azért van közöttünk….

Szerintem ugyanis a Fidesz készül bármit megtenni, hogy az ellenzék győzelmét megakadályozza. (Talán még választás sem lesz, mert képesek azt is megakadályozni, ha hatalmukat veszélyeztetve érzik!) Az ellenzék pedig valóban és remélhetőleg minden lehetséges és törvényes eszközzel készül a kormány megbuktatására. Hogy az EU és Amerika mit tesz majd, a csuda tudja, még az is meglehet, hogy egy-két keresetlen megjegyzést fűznek majd a magyarországi eseményekhez, és slussz. Ám ha elkezdik firtatni a jogállamiság állapotát nálunk, hát abból nagy bajok lehetnek az uniós pénzosztáskor. És akkor bizony Orbán kormányának annyi! Mert ha nincs pénz a kedvenceknek, nem lesz voks sem!

Ugye, talán ettől fél, Házelnök úr!

3 thoughts on “A hadüzenet elhangzott, háború van! – Választási tények és jogi kufárkodás Kövér László módra

  • Én megőrülök! Pontosan értem, hogy mi folyik ebben az országban, de nem akarok tudni róla, mert állandóan zokognom kell! A Kádár-rendszerben is hülyének néztek, de akkor még fiatal és lelkes voltam. Most csak elkeseredett vagyok, hogy egy ilyen törpe cézár mit tud tenni egy országgal. Kire szavazzak? Gyurcsány elvtársra? Nem vágyok rá sem! Nincs választási lehetőségem!!!Hol vannak a tisztességes politikusok? Nincsenek?

  • Amit kövér elvtárs, a kivénhedett fiatal demokrata hablatyolt össze, az az év vicce. Nevetnénk is rajta, ha nem lenne szomorú, hogy ő komolyan gondolja. Háborúról beszél, ami nekünk nem újság, mert a gazdája 11 éve folyton harcol valami ellen. Soros-Brüsszel-migráncsok.
    Most bővült a paletta a tengerentúllal, azaz Bidennel. Ja, a kis mitugrász szíjjártónak nem kellett volna betámadni Videót még a választás előtt, és egyfolytában nyalni Trumpnak, és most nem kéne fosni.Aztán kövér ki bírta ejteni a száján, hogy tisztességes demokratikus választás? Na, az a fidesz alatt nem volt, meg demokrácia is csak nyomokban. De talán majd ’22 után megadatik nekünk ez is:- DEMOKRÁCIA, ÉS TISZTESSÉGES VÁLASZTÁS. Többmillió ember fő vágya, hogy a fidesztől megszabaduljunk. És természetesen legyen felelősségre vonás, és retorzió

  • Önnek sem tűnik fel,hogy nem csak Gyurcsány Ferenc van az ellenzékben?Nagyon sok tehetséges fiatal van az összefogásban.De ha ön is beáll a na de nincs kire szavazni szólamot károgók közé akkor ne szidja a püffedt törpét.Akkor szavazzon orbánra,vagy ne menjen el és akkor is rá szavaz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük