Connect with us

Kiemelt hírek

Újra jön a kötelező maszkviselés – Nyakunkon a járvány negyedik hulláma!

Megosztás

A kormány és az operatív törzs ugyan nem lépett még, de a negyedik hullám hatására a Pécsi Tudományegyetemen már bevezették  a maszkviselési kötelezettséget. Korábban a Semmelweis Egyetem jelentette be, hogy azok a hallgatók nem kezdhetik meg a félévet, akik nem oltatják be magukat.

járvány
Megosztás

A kormány és az operatív törzs ugyan nem lépett még, de a negyedik hullám hatására a Pécsi Tudományegyetemen már bevezették  a maszkviselési kötelezettséget. Korábban a Semmelweis Egyetem jelentette be, hogy azok a hallgatók nem kezdhetik meg a félévet, akik nem oltatják be magukat.

Az operatív törzs

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 840 588, közülük 5 545 538 fő már a második oltását is megkapta, 512 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 873 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 815 605 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 beteg, így az elhunytak száma 30 098 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 779 005 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 502 főre emelkedett. 266 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 34-en vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus ellen az egyetlen hatékony megoldás az oltás. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.(koronavírus.gov.hu)

Hétfőtől kötelező a maszk viselés

A Pécsi Tudományegyetemen hétfőtől kötelező maszkot hordani az Eduline cikke szerint. Nem kerülhet le a maszk, a negyedik hullám alatt a Központi Klinikában, a zárt térben tartott, jelenléti órákon – előadásokon, szemináriumokon és gyakorlati órákon egyaránt -, egyedül az előadást tartó veheti le. Kell maszk a zárt térben tartott értekezleteken, testületi üléseken is, ha nem lehet biztosítani a távolságtartást és/vagy a helyiség megfelelő szellőztetését. Nem kötelező, ugyanakkor erősen ajánlott a maszk használata a közösségi terekben, a folyosókon, a kollégiumokban, az irodákban, illetve a zárt térben tartott rendezvényeken – közölte az egyetem korábban.(pénzcentrum.hu)

Ahol sem a maszk, sem a távolságtartás nem volt kötelező

A különböző programokra összesen több mint 200 ezren regisztráltak, (az Eucharisztikus kongresszus táró pápai miséjére. A szerk.) de a legfontosabb eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni. A záró szentmisére, amelyet Ferenc pápa fog vezetni, több mint 75 ezer hívő regisztrált, és több csoport jelezte, hogy regisztráció nélkül is részt vesz rajta. A bíboros szerint Ferenc pápa részvételének nagyon erős jelképes üzenete van. A világra szóló statio orbis, amelyet a pápa vezet, láthatóan és erősen jelképezi és élményszerűvé teszi az egyház összetartozását – fogalmazott Erdő Péter. (Index.)

(A teljes összeállítás a Respublika oldalon!)

Friss!!!!

A Portfolio azonban részletes saját statisztikát vezet a járványról, és ebből derült ki, hogy az utóbbi egy hétben lakosságarányosan több fertőzöttet találtak Nógrád megyében, mint Budapesten, azaz nem túlzás kijelenteni, hogy ott már javában berobbant a negyedik hullám.

Kapcsolódó

negyedik hullám

illusztráció: V.K.

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Gabó

    2021.09.20 17:08 at 17:08

    Engem nem érdekelt és nem érdekel, ki mit mond. Fő a biztonság. Távolságtartás, kézmosás, közlekedési eszközön, bev.kp.-ban, üzletekben, postán, bankban, stb. maszkviselés. Eddig is ezt csináltam, ezután is ezt fogom, így valószínűleg nem fertőződöm meg, és mást sem fertőzök meg. Ja, és felveszem a 3. oltást. Természetesen Pfizert. Oszt jónapot!

  2. Pingback: Romlik a járványhelyzet, a kormány mégis a Vadászati kiállításra "gyúr" - Városi Kurír

  3. Pingback: Októberben indul be igazán a járvány - Rusvai Miklós figyelmeztetése - Városi Kurír

  4. Pingback: Szlávik János az M1 aktuális csatornán kongatta meg a vészharangot - eljött az ideje megszorításoknak - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük