Connect with us

Budapesti hétköznapok

Jövő héten kinyitnak és nyitva is maradnak az újpesti óvodák

Megosztás

Újpest óvodái, bölcsődéi nem zárnak be a nyáron, és a felújítási munkákat is úgy ütemezik, hogy az intézmények nyitva maradhassanak.

Nyári üzemmód

„Június 2-tól minden újpesti önkormányzati óvoda és bölcsőde kinyit, és minden igazolás és csoportlétszám-korlátozás nélkül, teljes kapacitással fogadja majd a gyerekeket” – jelentette be Bedő Kata alpolgármester.

„Bár a nevelési év május 31-vel befejeződik, és innentől a „nyári üzemmód” következne, az intézmények idén nem a szokásos ügyeleti rendben működnek majd, hanem mindenki számára nyitva maradnak, így lesz hova vinni a gyereket”

– hangsúlyozta a kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős politikus.

Bedő Kata felhívta a szülők figyelmét arra is, aki nyáron a kormány által a koronavírus-járvány miatt kockázatosnak tekintett országban nyaral, vagy egy háztartásban élő hozzátartozója ilyen országból érkezett haza, annak azzal kell számolnia, hogy gyermekét csak két hét házi karantén után tudja újra az intézménybe vinni.

 

Bedő Kata

Úgy szervezik majd, hogy ne kelljen az ovikat, bölcsiket bezárni

Az alpolgármester kiemelte azt is, hogy a tervezett és már közbeszerzésen futó nyári felújításokat (ablak-, burkolat-, padlózatcserék) úgy szervezik majd, hogy ne kelljen az ovikat, bölcsiket bezárni, csak a csoportokat átmenetileg átszervezni.

Így előfordulhat, hogy a gyermekekre nem az ismert és megszokott pedagógus, gondozó́ vagy dajka, hanem egy másik szakembercsapat felügyel majd.

Az esetleges változásról az intézményvezetők természetesen időben tájékoztatni fogják a szülőket – hangsúlyozta az alpolgármester.

A felújítások ütemterve hamarosan elkészül, és azt a szülők is megismerik majd, hogy tervezni tudjanak – mondta el korábban Déri Tibor polgármester, hozzátéve,

a mostani helyzet rugalmasságot kíván az óvodai, bölcsődei dolgozóktól is, akik eddig is hősiesen állták a sarat, most pedig valószínűleg nem mehetnek majd el tömegesen nyári szabadságra.

Újpest idén is megszervezi a nehéz szociális helyzetben lévő általános iskolásai nyári táborát, amelynek minden költségét az önkormányzat állja. A gyerekeket külön autóbuszok hozzák-viszik, tízfős, felújított kőházakban szállásolják el őket, és napi négy étkezést (reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora) biztosítanak számukra. A táborvezető, ahogy évek óta, idén is Pál Lászlóné, a Lázár Ervin Általános Iskola intézményvezetője lesz, akinek munkáját az önkormányzat által megbízott pedagógusok segítik. Az ötéjszakás tábor idén június 27-től július 2-ig tart, a helyszíne pedig a Váraljai Ifjúsági Tábor lesz. 

Forrás: Újpesti Hírmondó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük