Connect with us

Kerítésen innen

Józsefváros „autóbanlakásmentes” övezet

Megosztás

Józsefváros önkormányzata testületi ülésén megoldotta a 8. kerület legégetőbb problémáját és egyhangú döntéssel „szigorították a közösségi együttélés szabályait”, ami konkrétan azt jelenti, hogy „aki társasház közös területét, illetve járművet közterületen életvitelszerű tartózkodásra használ, vagy elősegíti azt, megszegi a közösségi együttélés alapvető szabályait.”

auto
Megosztás

Józsefváros önkormányzata testületi ülésén megoldotta a 8. kerület legégetőbb problémáját és egyhangú döntéssel „szigorították a közösségi együttélés szabályait”, ami konkrétan azt jelenti, hogy „aki társasház közös területét, illetve járművet közterületen életvitelszerű tartózkodásra használ, vagy elősegíti azt, megszegi a közösségi együttélés alapvető szabályait.”

A felelős döntés

„December 9-én egy autó kigyulladt, és egy társasház közös használatú részeiben, valamint az önkormányzat által frissen felújított háziorvosi rendelőben, azaz magántulajdonban okozott kárt”

– ismertette az ügy előzményeit a december 18-ai képviselő-testületi ülésen Sára Botond.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása alapján idén az év első 9 hónapjában 2274 esetben lakoltattak ki családokat, embereket bírósági végrehajtók. Csak az elmúlt 3 évben közel 10 ezer kilakoltatás történt.

Tessen mondani, levegőt venni mindenkinek szabad?

Hajléktalanokról énekelni nem kell félnetek – vagy mégis?

A fideszes polgármester hozzátette, hogy

a közösségi együttélés szabályainak társasházakra vonatkozó részéről maguk a lakóközösségek döntik el, hogy beemelik-e a házirendjükbe, illetve azt is, hogy ahol ez probléma, kérik-e az önkormányzat segítségét a betartatáshoz.

Első az emberélet védelme! – már akinek van lakása….

A kerület polgármestere kifejtette:

a józsefvárosiak élete, testi épsége és magántulajdonának védelme az elsődleges. Őket szeretnénk megvédeni azokkal szemben, akik idegen házakba bemennek és életet is veszélyeztető tevékenységével kárt okoznak.”

Ferenc pápa ingyenes klinikát nyitott a hajléktalanoknak – Így viselkedik egy igaz keresztény…

Mindenki elfogadta

„A Szigony utcai háziorvosi rendelőben keletkezett kár becsült értéke több mint 28 millió forint. A képviselő-testület egyhangúan arról határozott, hogy újra felújítja a kiégett részt. Emellett elfogadták a közösségi együttélés szabályainak szigorítását is.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük