Connect with us

Kerítésen innen

Juhász Péter a MUOSZ Etikai Bizottságától kér „odahatást” TV2-ügyben

Megosztás

Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója és Gecse (Szalai) Vivien hírigazgató felelőssége, hogy a TV2 nem hajtja végre a jogerős bírósági ítéleteket. Ezért a Magyar Újságíró Országos Szövetségének Etikai Bizottságához fordultam, hogy járjanak el velük szemben – írta közösségi oldalán Juhász Péter.

Megosztás

Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója és Gecse (Szalai) Vivien hírigazgató felelőssége, hogy a TV2 nem hajtja végre a jogerős bírósági ítéleteket. Ezért a Magyar Újságíró Országos Szövetségének Etikai Bizottságához fordultam, hogy járjanak el velük szemben – írta közösségi oldalán Juhász Péter.

Emlékeztetőül…

A jogerős bírósági döntés szerint a TV2-nek 16 valótlan híresztelést kell beismernie Juhász Péterről a Tényekben. Az Együtt korábbi politikusáról még 2016-ban és 2017-ben híreszteltek valótlan állításokat a TV2 hírműsorában, egyebek mellett hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel. Juhász szerint a TV2 azért indított lejárató kampányt ellene, mert Portik Tamásra hivatkozva bűnözőnek nevezte Rogán Antalt.

A Tények korábban arra hivatkozott, hogy képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert szerintük arra nem elég a műsoridő.

Juhászék szerint körülbelül 10 perc lenne felolvasni az összes bocsánatkérését. A csatorna többször is félmilliós büntetést kapott, amiért nem hajtotta végre az ítéletet, ezért Juhász Péter végrehajtást kért a TV2 ellen.

Levél a MUOSZ-nak

„Azt már megszoktuk, hogy a kormányközeli szereplők semmibe veszik mások emberi jogait és méltóságát, az azonban új színt, hogy a magyar bíróság jogerős ítéletét is. Márpedig a TV2 ezt teszi. Nem elég, hogy hazugságcunamival árasztja el a nézőit, de amikor a bíróság helyreigazításra kötelezi őket, akkor azt hazudják, hogy nem tudják teljesíteni, mert „nem férne be a műsoridőbe”.

Vérlázító cinizmus!

Tisztelt MUOSZ Etikai Bizottság! A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Kódexének alábbi pontjai alapján fordulok Önökhöz ügyemmel.

“3. § A személyiség védelme

3.1.1. Az újságírónak tiszteletben kell tartania az ember személyiségi jogait és méltóságát. Nem állíthat valótlanságot, nem használhat a jó hírnév, becsület csorbítására alkalmas sértő kifejezéseket.”

“5. § Helyreigazítás

5.1. A szerzőnek, a szerkesztőnek kötelessége az önkéntes, korrekt helyreigazítás akár a sértett kérésére, vagy ha a közlés valótlansága megállapítható. A bíróság által elrendelt helyreigazítás közlését nem lehet akadályozni, sem a szövegét torzítani.”

A TV2 Médiacsoport Zrt. több alkalommal megsértette a személyiségi jogaimat, amiért polgári pert indítottam velük szemben, amit meg is nyertem

A 2020. július 2-án kelt jogerős ítélet a következőt mondja ki:

“Kötelezi a bíróság az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően 15 napon belül az ítélet rendelkező részét a felek nevének és perbeli állásának feltüntetésével tegye közzé, a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben.”

A TV2 Médiacsoport Zrt a jogerős ítéletben foglaltakat az elmúlt két és fél évben nem hajtotta végre. Végrehajtást kezdeményeztem a TV2-vel szemben, ami nem vezetett eredményre. Már másodszor szabta ki a végrehajtó a törvényi lehetőség által biztosított maximális büntetést, azonban ez a cég éves árbevételéhez viszonyítva elhanyagolható összeg, így mindennemű kárenyhítés helyett egyszerűen befizették a a büntetést.

Meglátásom szerint a TV2 Médiacsoport Zrt vezérigazgatója, Pavel Stanchev, mint a cég törvényes működéséért felelős első számú vezető a jogerős bírósági ítélet végrehajtásának szabotálásával több ponton is megsértette a MUOSZ Etikai szabályait. Meglátásom szerint Gecse Vivien (Szalai Vivien), mint a TV2 Médiacsoport Zrt Hírigazgatója felelőssége szintén is felmerül, mint aki az adott jogsértő műsorok tartalmáért felel.

Tisztelt Etikai Bizottság! Kérem az említett személyekkel, illetve a TV2 Médiacsoport Zrt felelős személyeivel és szerkesztőségeivel szembeni eljárás lefolytatását!…”

Szerző