Connect with us

Kerítésen innen

Juhász Péter: Orbán Ráhel személyesen jár el állami cégeknél

Ráhel
Megosztás

Juhász Péter az Együtt elnöke Rogán Antal után most Orbán Viktorra vadászik, nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyből állítólag kiderül, a kormányfő lánya személyesen jár el állami cégeknél, két szálloda felett is diszponál. A politikussal készült interjú, a 168 óra online oldalán jelent meg.

Nem Orbán jó, az ellenzék béna

Juhász azon keseredett el, hogy Orbán Viktor nem a jó munkája, hanem az ellenzék bénázása, rossz politikája miatt maradhat hatalmon:

” Sokszor pártérdekek alapján dolgozik az ellenzék és csak másodlagos a számukra a jelenlegi kormány leváltása. Töredékszavazatokra hajtanak, kampánytámogatásra gyúrnak.” /…/ ” Tavaly szeptemberben lépni kellett volna, megegyezni a koordinációról. Az október 23-i ünnepen bejelenthettük volna és elindulhatott volna a kampány. Akkor azt mondták, majd januárban megegyezünk, év végén úgyis hajrá van, elutaznak az emberek. Januárban aztán azt mondták, majd az ajánlásgyűjtésig megállapodunk. Abból sem lett semmi. Időhúzás zajlik.”

Juhász, az LMP társelnök nevével poénból mosóport reklámozott: „Bernivel nem kell kiteregetni a szennyest, hatékonyan semlegesíti a makacs összefogást”. Elmondta, mi volt ezzel a célja:

„Jelzés. Remélem, mindenki látja, hogy nem támadásról van szó. Egy éve hajtogatjuk, hogy együtt kell működni. Semmi eredmény.”

Juhász Péter bombasztikus bejelentése

 

Legnagyobb szívfájdalma

Természetesen elmondta véleményét, talán legnagyobb szívfájdalmáról, a csepeli jelöltállítás körüli – mondjuk így – feszültségről:

„Mindig is azt mondtuk, hogy az MSZP- vel közös listán nem fogunk szerepelni. Ők nem együttműködni szeretnének, hanem bekebelezni akarnak bennünket. Amikor Szabó Szabolcsnak ajánlatot tettek, azt mondták neki, vagy szerepelsz a közös listánkon, vagy valakit rád indítunk. A Demokratikus Koalíció sem ment fel a szocialista listára, mégis együttműködik az MSZP- vel. Van tehát lehetőség más koordinációra is. Nem hagyjuk magunkat bekebelezni! Együttműködni hajlandóak lennénk, de nem tárgyal velünk az MSZP.”

A pártelnök kíváncsi arra is, hogy az V. kerületben sikerül-e Hollik Istvánnal szemben esélyes ellenzéki jelöltet indítani:

” Azt azért ne felejtsük el, hogy MSZP és az LMP képviselője Fekete-Győrrel való egyeztetés után azt mondta, nem akarnak visszalépni. Kíváncsi vagyok, ha az adatokból kiderül, hogy a Momentum elnöke az esélyes, a másik kettő visszalép-e. Félek, hogy nem. Egy hét van a választásokig. Hitet kéne adni a választóknak…” /…/ ” Egy hónappal ezelőtt a kerületben kétszer olyan népszerű voltam, mint a többiek. Az ellenem irányuló fideszes lejárató-kampány után már nem ez a helyzet.”

Összellenzéki stratégia

Kitért arra, hogy egy évvel ezelőtt az összellenzék stratégiáját próbálták összehozni. Ezzel szemben – szerinte – a többi ellenzéki szervezet a saját érdekeiért harcolt:

” Úgy látszik, azok, akik a saját érdekeiket háttérbe szorítják, nem kapják meg a jutalmukat a választóktól. Tőlünk nem mézesmázos szöveget hallanak, hanem az igazságot és az igazság néha fáj. Ezért mondom azt, hogy az ellenzéknek nem a kormány leváltása az elsődleges célja. Inkább jogvédőnek tartom magam. Az igazat védem az emberek érdekében. Sokan azt gondolják, a politikus akkor hatékony, ha mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretnének tőle.”

Meggyőződése, hogy elérik a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot. Nem léptetnek mindenkit vissza, a lista állításhoz szükséges számú jelöltet megtartják:

” Tiszta lelkiismerettel állok majd a választók elé: én mindent megtettem értük. De az nem várható el tőlünk, hogy felszámoljuk magunkat, hogy csak mi tegyünk az összefogás érdekében. Közös célunk a kormányváltás. Ezért kellene mindenkinek dolgoznia.”

Ha bejut a parlamentbe, le akarja vadászni Orbánt is, hasonlóan ahhoz, ahogyan Rogánnal tette:

” Már most elkezdtem a munkát. Kiderült, hogy Orbán Ráhel személyesen jár el állami cégek ügyében, két szálloda vezetése felett is diszponál. Erről eddig nem tudtunk.” /…./ ” Azt tudtuk, hogy az Orbán család gazdagodik, most bizonyítékunk van arra, hogy a kormányfő lánya állami feladatokról egyeztet, és azon nevetgélnek, hogy ha lesz ellentételezés, akkor jöhetnek a külföldi befektetők Magyarországra. Kíváncsiak vagyunk, hogyan működik ez az ellentételezés, miképpen lehetséges, hogy a miniszterelnök lánya két szálloda vezetését is átvette.”

Juhász Péter: az Orbán-klán jót rötyög a kontónkra

Juhász Péter – MTV1 = sok – null

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük