Connect with us

Kerítésen túl

Juncker: Orbán nem európai, hanem vak nemzeti vezető

Megosztás

Orbán Viktor nem európai vezető, miután az első számú gondja Magyarország, nem pedig Európa, márpedig nagy hiba figyelmen kívül hagyni a tágabb összefüggéseket – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Euronews hírcsatornának adott csütörtöki interjújában.

Orbán nem európai vezető

Mint megjegyezte, magyar vezetőnek tartja Orbánt, nem európainak. Az erre vonatkozó kérdés kapcsán pedig hangsúlyozta: „ha csakis a saját országunk érdekel bennünket, ahol feltüzeljük az érzelmeket anélkül, hogy figyelnénk a tágabb európai összefüggésekre, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk.”

„Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanas évek végén, mivel szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett az Európai Bizottsággal szemben. Még annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit magánbeszélgetések során Orbán is elismer, nyilvánosan azonban nem” – emelte ki Juncker.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Orbán le akarta őt győzni a Brüsszel-ellenes kampányával, de nem sikerült. Majd hozzátette, bár nagy különbségek vannak a gondolkodásukban, személyes kapcsolatuk továbbra is jó, így időnként viccelődni is tudnak egymással.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük