Connect with us

Kerítésen innen

Június 20-ra sokáig emlékezni fogunk! – Ez nem parlament hanem…

Június 20-ra sokáig emlékezni fogunk!
Megosztás

Az alaptörvény hetedik módosítása, valamint a „Stop Soros” csomag zárószavazását is várhatóan június 20-án, jövő szerdán tartja a Ház – derül ki az Országgyűlés honlapjára csütörtökön felkerült napirendi javaslatból.

Hétfőn és szerdán tart ülést az Országgyűlés.

Hétfőn még mindkét előterjesztés módosító javaslatait megtárgyalják a képviselők, de az infotörvény módosító javaslatai is szerepelnek a napirenden. A Ház emellett megkezdi a magasházak építésének szabályozásáról szóló törvénymódosítás tárgyalását is.

Azért lássuk be, megnyugtató érzés, hogy a megválasztott képviselők szinte polihisztorok, (is) egyformán értenek a magasház-szabályozáshoz, az információ helyes áramoltatásához, a nemzetközi- és a hazai joghoz. Egyszóval a helyükön vannak. Mert az ugye elképzelhetetlen, hogy kizárólag aszerint nyomkodják a gombot, ahogy az „előkiabáló” utasítja őket.

Szerda délután három órakor kezdődnek a szavazások, előtte a többi között nemzetközi megállapodások vitáját folytatják le a képviselők. A jövő heti ülés második napján nemzetközi egyezményekről is szavaz az Országgyűlés.

(forrás: MTI)

Figyelmébe ajánljuk magyar kereszténydemokrata (?)  kormánynak  Ferenc pápa útmutatását

A katolikus egyházfő olasz nyelven közölt üzenete kiemelte a világban jelenleg zajló migráció nemzetek feletti jellegét: egyrészt ennek földrajzi dimenzióit tekintve, másrészt mivel a migráció túllépi egyes országok lehetőségeit. Ferenc pápa szerint ezért nemzetközi együttműködésre van szükség a migráció minden egyes pontján a kiinduló országtól kezdve a célállomásig, valamint az esetleges hazatérés elősegítésében is.

Beer Miklós katolikus püspök

Nem  lát más megoldást, mint példát adni, bebizonyítani, hogy lehet a menekültekkel is békében élni.

Iványi Gábor lelkész

„A Biblia alapvető tanításai között szerepel a menekültek támogatása, a szegények problémáinak megértése, az igazságosság a törvénykezésben. Nekünk ezzel szemben azt kellene hirdetnünk, hogy van valaki, Orbán Viktor, aki új világrendet épít: ha nem harácsolsz, ha nem tudsz gyanús körülmények között meggazdagodni, akkor annyit is érsz. Mi ezt nem vagyunk hajlandók hirdetni” – jelentette ki Iványi Gábor, hozzátéve, a „nyaloncoknak” is nagy felelősségük van abban, hogy a Fidesz újra kétharmadot szerzett (Népszava)

Kapcsolódó

Luxuslakásokat építhetnek Matolcsyék

Továbbra is titkolózik a kormány Orbán tavalyi külföldi útjairól

Ha az ellenzék nem támogatja a „Stop Sorost”, azzal bizonyítja, hogy Soros György zsoldjában áll

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük