Connect with us

Blogbazár

Juszt László: elmesélem Németh Rezsi Szilárd, mit aludtál át a középiskolai történelemórán!

Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartotta és tartja továbbra is a szemét és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is Németh  Rezsi Szilárd szerdai „szereplése” kapcsán.

Juszt László: NeR-Magyarország folyamatosan gyarapszik. Miből? A valódi Magyarországból
Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartotta és tartja továbbra is a szemét és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is Németh  Rezsi Szilárd szerdai „szereplése” kapcsán.

„Ha valaki annyira buta és annyira megkímélte magát egész életében az olvasás élményétől, mint Németh Rezsi Szilárd,

aki most a katonák elől eszi el a menázsit, akkor nem véletlen, hogy nem tudja, mikor mit beszél. Kiss János altábornagy halálának 77. évfordulóján a kőszegi temetőben szólalt meg a Fidesz alelnöke.

“Ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben. Az új német koalíciós program aláírói nemcsak saját országukat, hanem egész Európát meg akarják változtatni. Az új német kormány meg akarja szüntetni nemzeti önazonosságunkat, magyarságunkat, keresztény hitünket, és „fényes bevándorlójövőt” szán nekünk.”

Lépjünk túl azon a diplomáciai betlin, hogy egy még hivatalba sem lépett szövetséges kormányt így legyalázni – legyek finom – bunkóság

De, hogy elmeséljem, Rezsi Szilárd, amit átaludtál a középiskolai történelemórán: Kiss János a nyilas hatalomátvételt követően Bajcsy-Zsilinszky személyes kérésére csatlakozott a magyar ellenállási mozgalomhoz. A nyilasok egy árulás révén a szervezkedést leleplezték, a vezetőket elfogták, halálra ítélték, és kivégezték.

Megismétlem a nyilasok, azaz a szélsőjobb ellen állt sorompóba.

Ha jól figyelem ez az a politikai irányzat – a szélsőjobb – amelyhez Németh Rezsi Szilárdék mára eljutottak – lásd Le Pen és Salvini – és most pozíciót keresnek. Ebbe belekeverni Kiss Jánost nem csak történelem hamisítás, de egészen egyszerűen gyalázat!”

Kapcsolódó

 

Juszt László: elmesélem Németh Rezsi Szilárd, mit aludtál át a középiskolai történelemórán!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük