Blogbazár
Juszt László: az ügyészség ugyanúgy a Fidesz cselédje, mint az Alkotmánybíróság
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartotta és tartja továbbra is a szemét és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is az ügyészség “pártatlansága” témájában.
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartotta és tartja továbbra is a szemét és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is az ügyészség “pártatlansága” témájában.
Totális függőség….
“Az ügyészség következetesen tartja magát ahhoz, hogy szakmai vitákat szakmai fórumokon folytasson le, politikai vádaskodásokra pedig ne reagáljon… Magyarország Ügyészsége visszautasítja az ilyen és ehhez hasonló rágalmakat, amelyek alkalmasak a közbizalom, a jogbiztonságba vetett hit megingatására”
-üzente a legfőbb ügyészség Hadházy Ákosnak és rajta keresztül mindenkinek. Nem tudom milyen közbizalomra és jogbiztonságra hivatkozik az üzenet megfogalmazója. Véleményem szerint az ügyészség ugyanúgy a Fidesz cselédje, mint az Alkotmánybíróság, amelyik – nem is értem, hogyan árulhatta el magát olyan látványosan, hogy
„elszaladt panaszkodni anyukához-apukához”
egy nyílt levélben. Ennél árulkodóbb igazolás nem kell a totális függőségre.
De visszatérve az ügyészség “pártatlanságára”
A mellékelt dokumentumot egy tisztességes ügyésztől kaptam.
Azért buktuk el az egykori KRIMINÁLIS állam elleni kártérítési perét, mert az ügyészség Orbán kérésnek engedve egy fontos dokumentumot “elengedett”. Ajánlom mindenki figyelmébe az utolsó bekezdést.”
Háttér 1.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő csütörtökön interjút adott la Magyar Narancsnak a korrupciós bűnügyek magyarországi kezeléséről. A cikkre az abban többször előkerülő ügyészség is reagált.
„Hasonlóan korábbi ügyészséget érintő nyilatkozataihoz, Hadházy Ákos szinte valamennyi állítása, következtetése valótlan, a tényeket elhallgató vagy eltorzító, a büntető anyagi és eljárásjogi szabályok ismeretének teljes hiányáról tanúskodó”
– áll az ügyészség pénteki közleményében. Hozzátették, szerintük
„a volt Bács-Kiskun megyei főügyész tragikus halálának összekötése a Központi Nyomozó Főügyészség által lenyomozott és jelenleg bírósági szakaszban lévő Simonka és Boldog ügyekkel nem csak a valósággal nincs köszönőviszonyban, hanem minden moralitást nélkülöző, kegyeletsértő, jó érzésű embert felháborító megnyilvánulás”.
Hadházy a portálnak úgy fogalmazott, hogy Polt Péter legfőbb ügyész a kormányhoz köthető korrupciós ügyekben mindent elkövet a politikai következmények tompításáért.
„Simonka György ellen 2012-ben elkövetett cselekmények miatt csak nemrég történt vádemelés, és nem került előzetesbe, holott maga a vádirat beszél arról, hogy megpróbálta befolyásolni a tanúkat. Ha valami, akkor ez az előzetes letartóztatási indok tankönyvi példája, mégis szabadlábon védekezhet a képviselő, mert kell a kétharmad a Fidesznek”
– mondta a független országgyűlési képviselő. Hadházy Ákos hozzátette,
„sokatmondó az is, hogy a Simonka- és a Boldog-ügyet felgöngyölítő kecskeméti főügyész öngyilkos lett, és a Simonka-ügyön dolgozó összesen négy ügyész közül már csak egy van a szervezetnél.
Ezt a részt kifogásolja és minősíti az ügyészség.
Mint ismert, Nánási László korábbi Bács-Kiskun megyei főügyész 2020. augusztus 20-án lett öngyilkos, 2019. november 15-ig töltötte be a megyében főügyészi tisztséget. Halála előtti napon Polt Péter legfőbb ügyész őt és helyettesét is felmentette hivatalából. Polt nem indokolta döntését, azonban a kormányközeli PestiSrácok arról írt, hogy a felmentésnek köze lehetett az egyik legnagyobb húsipari cég, a Hungary Meat olasz tulajdonosának, Piero Pininek büntetőügyéhez. (forrás)
Háttér 2.
Orbán Viktor jogerősen személyiségi jogi pert veszített Juszt Lászlóval szemben; a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön kihirdetett ítélete szerint a volt kormányfőnek három országos napilapban kell elnézést kérnie az újságírótól
– írta meg 2003-ban az MTI-re hivatkozva a Jogi Fórum. A per előzménye, hogy Orbán Viktor 1999. június 2-án a Kossuth rádió reggeli műsorában a megfigyelési üggyel összefüggő dokumentumoknak a Kriminális című hetilapban történt publikálása kapcsán egyértelműen Juszt Lászlóra célozva úgy fogalmazott:
“nyilvánvalóan törvénysértést követett el”.
Az úgynevezett megfigyelési ügy 1998 nyarán pattant ki azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként bejelentette: az előző kormány időszakában közpénzen ellenzéki politikusokat figyeltettek. Orbán Viktor a perben kifogásolt, Juszt Lászlóval kapcsolatos nyilatkozatában utalt arra is, hogy szükséges az arra hivatott állami szervek eljárásának megindítása és a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazása.
Utóbb az ügyészség azt állapította meg, hogy Juszt László nem követett el sem államtitoksértést, sem más bűncselekményt publikációjával.
Az FB jogerőre emelte az elsőfokú ítéletet és megállapította, hogy Orbán Viktor személyiségi jogi jogsértést követett el kifogásolt nyilatkozatával.
A bíróság a volt miniszterelnököt eltiltotta a további jogsértéstől és arra kötelezte, hogy a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban és a Magyar Nemzetben, akár fizetett hirdetés formájában tegye közzé az ítélet rendelkező részét, valamint fejezze ki sajnálkozását a történtek miatt.
Az FB szóbeli indoklásában rámutatott:
Juszt László cselekménye sem Orbán Viktor nyilatkozatának időpontjában, sem később nem minősült bűncselekménynek. Így a volt miniszterelnök erre vonatkozó “nyilvánvalóan törvénysértést követett el” megfogalmazása valótlan tényállításnak minősül.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ki lesz Milák Kristóf új edzője? – A vizes sztori folytatódik
- Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
- Szanyi Tibor: jogállam még nincs, de lehet
- Ujhelyi István: nem fiúk, nincs lezárva az ügy!
- Időjárás, ez vár ránk a jövő héten
- Öt új tagot választottak be a MOB sportolói bizottságába
- Az utánpótlás-patrióták és az éltesebb Orbán-Salvini duó Pontida mezején nyomultak
- DK: Szijjártó Péter felemelte a földről az Orbán Balázs kezéből kiesett fehérzászlót és Boszniáig meg sem állt vele
- Új magyar győzelem a BL-ben – Főtáblán a Fradi
- Frissítve! Magyar Péter újabb giga-tüntetéssel nyitja meg a politikai évadot – Kövesse velünk
Gabó
2021.12.19 19:53 at 19:53
Szerintem igaza van Jusztnak, egyébként is, úgy vélem, hogy a mai Magyarország már rég nem jogállam. És valamit még nem értek: tudtommal a FIDESZ 2/3-dal hatálytalanította a 4/5-ös alkotmánymódosítási /Hornék alatt született/ törvényt. Ha ezt akkor lehetett, miért ne lehetne most pl. sima többséggel stornírozni a fideszes izé-mizét? Aztán alkotmányozni, az emberek – a fideszesek és ellenzékiek és apolitikusok bevonásával -, és az „eredményt” népszavazással szentesíteni? Ha akkor nem sértette ez az eljárás a jogállamiságot, ha nem sérti az, hogy nincs ellenzéki jelölt az alkotmánybében, a kúrián se nagyon, a médiatanácsban, hogy nem létezik az ellenzék a közpénzből hízlalt közmédiában, akkor most mit pof…nak? A fenti ügyek miatt miért nem aggódnak a tisztelt jogászok, bírók, ügyész uraságok? Miért nem fordulnak a közjogi „méltóságokhoz”? Komolyan mondom, úgy tesznek, mintha csak egy közjó létezne, a fideszes, mintha csak egy érdek számítana, az oligarcháké, O. sleppjéé, ML.-é, stb. És ők dumálnak, háborognak, hőbörögnek?
Leona75
2022.01.08 08:39 at 08:39
Kérem kedves Juszt Úr vegye fel velem a kapcsolatot