1943. május 7-én Horthy Miklós, Magyarország kormányzója levelet írt Adolf Hitlernek. Nem mellesleg Orbán Horthyt nevezte 2017. június 21-én a megújult Klebersberg-kastély átadásán kivételes államférfinak.


„Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”

– mondta Lázár János Horthyról.

„Excellenciás uram!

Excellenciád baráti meghívását követve folyó hó 16-án a klessheimi kastélyba utaztam, hogy a szövetségi viszonynak és a közös érdekeknek megfelelően kicseréljük gondolatainkat az együttműködésünkre vonatkozó kérdéseket illetően.

Minthogy nagy jelentőséget tulajdonítok az országaink közötti nyílt és bizalomteljes kapcsolatok változatlan fenntartásának, kötelességemnek tartom, hogy kellő részletességgel válaszoljak azokra a szemrehányásokra, amelyeket az ebből az alkalomból tartott hosszú megbeszéléseink során nekem tettek.

Az egyik szemrehányás arra vonatkozott,

hogy Magyarországon állítólag túl enyhén kezelik a zsidókat. Ebben a kérdésben minden elbizakodottság nélkül hivatkozhatom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására. Emiatt az akkoriban új irányzat miatt országomat Németország és az egész többi világ bojkottálta.

Az általam hozott intézkedések

azonban gyakorlatilag elvették a zsidóktól azt a lehetőséget, hogy tovább gyakorolják káros befolyásukat az ország közéletére. Hogy ennek folyamán micsoda óriási nehézségeket kellett legyőzni, az abból a körülményből adódik, hogy a kereskedelem és az ipar annak előtte majdnem teljesen a zsidók kezében volt.

A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani.”

(Forrás: Vitéz nagybányai Horthy Miklós levele Hitlerhez, 1943. május 7-én. Horthy Miklós titkos iratai, Kossuth Könyvkiadó, 1965. 302.)

Forrás

1 hozzászólás

  1. TALÁN A HŰSÉGES FIDESZ PÁRTKATONÁKNAK KI KÉNE PRÓBÁLNI PÁR HÓNAPIG EGY KONCENTRÁCIÓS TÁBORBAN. A MI HAZÁNK MOZGALMON NEM CSODÁLKOZOM,FASISZTÁK. ÁM A NAGY KERESZTÉNYEK NAGYON SZÉGYELHETIK MAGUKAT. HOGY IS SZÓL A TÍZ PARANCSOLAT???????

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét