Connect with us

Blogbazár

Juszt László: Baromi nagy teljesítmény – Igazi „diplomáciai truváj”

Szél: a roppant szuverén Orbán-kormány egyoldalúan a kínai fél kérésére titkosította a komplett Budapest-Belgrád vasútépítés hitelszerződést!
Megosztás

Szögezzük le: Kínában a kommunista párt uralkodik, amellyel a kommunista ellenségét hirdető magyar kormány mindenben együttműködik. Mi több, segít leplezni az emberiség elleni bűneit. És erre még büszke is.

A magyar külügy eufemisztikusan így fogalmaz:

„Sikerült kimaradni a Kínában élő muszlim kisebbség, az ujgurok helyzete körül kibontakozó, nemzetközi konfliktusból a magyar kormánynak.”

Ez oly ódon sikerült, hogy Magyarország nem írta alá azt a dokumentumot, amit múlt szerdán 22 nyugati állam ENSZ-nagykövete írt az Emberi Jogi Tanácsnak Kína ujgur kisebbséggel szembeni fellépése miatt.

Baromi nagy teljesítmény. Igazi „diplomáciai truváj”.

Így azután a kisebbség tagjait továbbra is átnevelő táborokba kényszerítik. Úgy egy millió ember él az „Orbánbarátikommunista” Kínában olyan munkatáborokban, amilyeneket anno Sztálin honosított meg az egykori Szovjetunióban.

Ezek a nemes hagyományokat ápolók Orbán igaz elv- és üzleti barátai. De hova lett a híres kommunista ellenessége? Elvitte az üzlet?

1995

„…mi nem mentünk kormányra a volt kommunista utódpárttal, a Magyar Szocialista Párttal.”

2008

„Ez számomra, mint rendszerváltó, egykori, a kommunista rendszerrel szemben álló, a szabadságért harcoló ember számára elfogadhatatlan.”

2013

„A kommunistákat régóta ismerjük, semmilyen illúziónk nem volt, ha szocialista kormánya van az országnak, akkor összefonódik a bűnözéssel a politika.”

Forrás: J.L. facebook oldala

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Molnár Cintia

    2019.07.17 18:03 at 18:03

    Ócska kis komcsi utód, scarabeusok vagytok!
    Hát üzenjetek hadat a Kínai Elvtársaitoknak!
    Ha még bírjátok a maradék munkásőreitekkel, akkor üzenjetek hadat Putyin elvtársatoknak is!
    Vigyetek oda egy kis pedofil libsi komcsi eszmét!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük