Connect with us

Blogbazár

Juszt László: ez a kormány hivatásszerűen rongálja saját – még megmaradt – tekintélyét

juszt
Megosztás

Amit Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón művelt, az iskolapéldája annak, hogyan kell önmaga ellen fordítani még az esetleg lojális újságírókat is.

Azzal a penetráns stílussal, ahogyan megvonta a szót,

– miközben semmire nem válaszolt, csak azt hajtogatta, hogy vigyázzunk az öregekre – ahogyan lekezelte a kérdezőket, azt hiszem a szakmán kívüliek sem zárták a szívükbe.

Íme néhány kulcsmondat:

“Nem kell okosabbnak lenni az operatív törzsnél. És ez különösen igaz a 444-re és a társaira.”

“Az Orvosi Kamara ajánlásait – figyelembe véve elnökének politikai kötődését – politikai akciónak tekintem.”

“Higgyék el sokkal több kárt okoznak azzal, amit megírnak..”

“Bízzanak bennünk! Adjanak inkább hír arról, hogy milyen ajánlásokat tettünk a higiéniára vonatkozólag.”

“A XVIII. kerületi polgármester csak a politikai haszonszerzésért nyilatkozott…”

“Önök azzal segítenek, ha együttműködnek velünk.”

Halkan jegyzem meg:

együttműködni azzal lehet, aki egyenrangú félként, s nem alattvalóként kezeli a másikat, de ez ennek a korlátolt, nagyképű majomnak soha nem sikerülhet.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük