Connect with us

Blogbazár

Juszt László továbbra is rajta tartja a célkeresztet Kövér Lászlón

Megosztás

Kövér László a  szombaton   a Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál megnyitóján vendégeskedett és ez alkalomból ismét sületlenségeket beszélt

Megosztás

Kövér László a  szombaton   a Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál megnyitóján vendégeskedett és ez alkalomból ismét sületlenségeket beszélt ahogy azt mi is megírtuk már Kövér László ismét összehordott tücsköt és bogarat  című cikkünkben, még sem tudunk ellenállni a késztetésnek, hogy leközöljük Juszt László  a témában írt bejegyzését.

Tollhegyen Kövér

Kövér mentális állapotán nem segítettek, de rontottak az elmúlt évek. Egy böllérverseny kapcsán a következő gyöngyszemekkel árasztotta el a hallgatóságot szombaton:
“A disznóvágás a magyar élet egyik ünnepe.”
“Jól ismerjük és értjük a vidéki élet igazi értékét, a kerteket művelik, és az ólakban is állatok vannak.”
“Az asztalközösség a legősibb közösség.”
“A „sötétzöldek” által ajánlott út szakadékba vezeti az európai, és benne a magyar mezőgazdaságot, állattartást, és általában a vidéki életet. A másik út Magyarország közösségei és az asztalközösségek megerősítésén keresztül vezet.”
“A választásokon el kell dönteni, hogy sonka, csülök, kolbász vagy lisztkukac, tücsök és sáska”.
És ennek ma Magyarországon még mindig szava van!!! És milyen?…- fejeződik be a bejegyzés.

 

Kövér László

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Garamvölgyi István

    2022.02.20 10:52 at 10:52

    Mondott Kövér már ennél jóval nagyobb sületlenségeket is .
    Közszolgálati Egyetem : A fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség , azt felejtsék el !
    Vagyis a demokráciát , Orbániában …

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük