Connect with us

Blogbazár

Juszt László: Lehet engem „anyázni”, de a tények attól tények maradnak

Megosztás

A Fidesz–KDNP Balatonalmádiban tartja a kihelyezett frakcióülését, februárban. Téma lesz a költségvetés és a családpolitikai intézkedések, illetve „migrációbiztonsági kérdések” is megjelennek majd.

juszt
Megosztás

A Fidesz–KDNP Balatonalmádiban tartja a kihelyezett frakcióülését, februárban. Téma lesz a költségvetés és a családpolitikai intézkedések, illetve „migrációbiztonsági kérdések” is megjelennek majd.

Három megjegyzés:

1. Megint a Mészáros/Orbán koalíció gazdagodik, hiszen az Auróra szállót már három éve lenyúlták.

2. 92 százalékkal csökkent 2018-ban az EU területére illegálisan belépők száma. Ma annyian érkeznek, mint akkor, amikor az egész migránskérdés nem szerepelt a hírekben, és nem döntött el európai választásokat.

”Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!” (Orbán Viktor)

A luxemburgi külügyminiszter viszont úgy fogalmazott, hogy

„Orbán nélkül nem lenne menekültválság. Azok nem hajlandóak túllépni a migránsozáson, akik politikai tőkét kovácsoltak a 2015-ös hullámból. Tehát már csak politikai akarat, és nem valós gondok tartják életben a vitákat.”

3. N y o l c  é v e, vagyis Orbán hatalomra kerülése óta nem emelkedett a családi pótlék Magyarországon. A legalacsonyabb összeg 12 200, a legmagasabb 25 900 forint maradt havonta.

Lehet engem „anyázni”, de a tények attól tények maradnak.

Juszt László

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük