Connect with us

Blogbazár

Juszt László megint fején találta a szöget!

Megosztás

Az egykori televíziós posztjait nagy gyakorisággal közöljük, mert szinte minden megszólalása nemcsak egy-egy tűpontos kórkép, de szikár, már-már szófukar fogalmazásával is kiemelkedik korunk hablatyoló megszólalói közül. Íme egy újabb „gyöngyszem” Juszt László közösségi oldaláról.

Juszt
Megosztás

Az egykori televíziós posztjait nagy gyakorisággal közöljük, mert szinte minden megszólalása nemcsak egy-egy tűpontos kórkép, de szikár, már-már szófukar fogalmazásával is kiemelkedik korunk hablatyoló megszólalói közül. Íme egy újabb „gyöngyszem” Juszt László közösségi oldaláról.

A segg és a metró…

A Csongrád megyei 4-es választókörzetben Márki-Zay kontra Lázár János összecsapás várható. Erre a Fidesz támogatású falvak egyes polgármesterei gondoltak egy nagyot és levelet írtak Márki-Zaynak, amelyben leírták, nem szeretnék ha kampányolna a falujukban, s a rendezvényeire nem is kívánnak elmenni. Meg is indokolták: eszerint nem szeretnék ha a településeiken megosztódna a polgárok egysége.

Rémisztő, de így gondolkodnak a demokráciáról.

Azt azért hozzátették – mert úgy tűnik mégsem annyira biztosak az egységben, – hogy a képviselőválasztáson győztessel természetesen majd együttműködnek.
Elnézést a stílusért, de az ilyen kevéssé bútorozott koponyájú emberek – akik úgy gondolják, hogy ha nincs kampányrendezvény, akkor nem lehet ellenzéki győzelem sem – ezt jobban megértik. Szóval attól, hogy önöknek nem fogják meg a seggét a metrón, még nem kell azt hinni, hogy nincs is metró!

(Szerző: Juszt László)

Figyelmükbe ajánljuk: Juszt László Magánbeszélgetés című műsorát a 13. kerületi kábeltelevízión, ahol csütörtökön este Czeglédi Csaba ügyvédet, országgyűlési képviselőjelöltet faggatja. A legutóbbi:

(Kép: Magánbeszélgetés)

Kapcsolódó

 

Juszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük