Blogbazár
Juszt László: Na de Kövér elvtárs!
“Kövér szerint a Fidesz soha nem lépett át bizonyos morális határokat, míg az ellenzék folyamatosan emberi mivoltában sért meg kormánypárti képviselőket.”
Na de Kövér elvtárs! Már megint vagy kihagy a memóriája,
vagy egészen máshol gondoljuk megrajzolni a morális határokat.
- Mert – ha már a “rajzolásnál” tartunk. Mennyire morális átrajzolni a választási körzetek határait azért, hogy megnyerjenek egy választást?
- Mert – milyen morál igazolja azt, hogy a feleségét hivatalvezetőnek nevezteti ki – havi 700.000-ért?
- Mert – milyen morál engedi meg azt, hogy az Ön testvérének nyomdacége az APEH többszöri felszólítására sem tett – éveken át – adónyilatkozatot, ezzel szemben több százmillióval tartozott a munkásainak, míg a végén – “Kaya Ibrahim útján”, a sokásos fidesz-technikával menekítették ki a pénzt belőle, s adták át az enyészetnek?
- Mert – milyen erkölcs engedi meg, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének unokaöccséből bankvezérigazgatót kreálnak, aki ezután az MNB elnöke fiának folyósít hiteleket bútorgyár vásárlásra?
- Mert – miféle erkölcs szerint rendjén való a feleségverés? Hogy most csak a “vak komondorra” utaljak, bár másra is tudnék…
- Mert – milyen erkölcsi normába fér bele, hogy egy országnak hazudják, hogy a nyugdíjmegtakarításukat felelősen és transzparensen, egyéni számlán vezetve őrik meg – majd egészen egyszerűen lenyúlják, később meg közlik, hogy nem is tartoznak semmivel.
- Mert – hol írták le azt, hogy morálisan helyes kórházak helyett stadionokat és kisvasútat építeni a miniszterelnöknek?
- Mert az Ön moráljával tényleg elfogadható, hogy egy olyan embernek adnak folyamatosan különféle hivatalokat, aki bizonyítottan csalással szerezte a diplomáját?
- Mert az Ön által jegyzett erkölcsi kódexbe belefér, hogy a honvédség repülőgépeket vesz súlyos pénzekért, s a gépekkel a miniszterelnök és társasága repked focimeccsekre – közpénzen?
- Mert – az Ön erkölcsi kódexében helye van a török agresszió támogatásának a szíriai kurdok ellen?
- Mert – azt is tudomásul kell vennem, hogy nyílt zsarolás is belefér a Fidesz erkölcseibe? Nyíltan kijelentheti, hogy a jól választó települések fejlesztésére lesz pénz, a rosszul választó városok népének meg annyi.…
Szóval Kövér elvtárs! Önnek nem szerencsés morálról beszélni
Önnek, akinek a legszívhezszólóbb irodalmi munkája így hangzott:
“Sokan vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek és sikereinek. Ezért azt ajánlom nekik vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba és a szögre vagy ha találtak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat! Ezzel nagy szolgálatot tennének, mert nélkülük könnyebben és hamarabb tudnánk megoldani a feladatainkat.”
Végül is Kövér elvtárs nem igazán hiszem, hogy van a 10 parancsolatnak egyetlen olyan pontja, amit napjában többször – Ön és barátai – ne hágnának meg! Így azután ezzel az álszent dumával ne etessen!
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Lázár a ‘Bayer-ban’: a Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket
- ‘Ugyanekkora sikert kívánok a következő országgyűlési választáson’ – üzente egy hozzászóló Orbán valósághajlításához
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf lemondani, kommenteket olvasni nem, kórházban látogatni hajlandó volt
- Varju László fölényesen vezet Újpesten – Frissítve: megnyerte! – Frissítve: gyors Fidesz-reakció: győzni fogunk
- Hihetetlen, de igaz: egy kiszámított bronzérem
- Az átfazonírozott Németh Balázs Fidesz-frakciószóvivő sebtiben az ‘egyszerűagy’ szájízére bazíroz
- Politikusok erkölcse – avagy egy önkényuralom vázlata
- Orbán foci-hitvallása: ‘…nagyra értékelek egy csontzenét, a fiatalkoromra emlékeztet…’ és más, hasonlóan sportemberhez méltó dolog
- 30 millió lejáratásra, Újpest ma – Az utolsó időközi országgyűlési választás a következő országos voksolás előtt
- Szanyi Tibor: 500.000.000.000 forint
Ambrus Pál
2020.02.21 18:45 at 18:45
Hú de jó !-Koppant !..,.