Juszt László napi remeke!
Az egykori televíziós posztjait nagy gyakorisággal közöljük, mert szinte minden megszólalása nemcsak egy-egy tűpontos kórkép, de szikár, már-már szófukar fogalmazásával is kiemelkedik korunk hablatyoló megszólalói közül. Íme egy újabb “gyöngyszem” Juszt László közösségi oldaláról.
Elszólás…
„Orbán Viktor: “Mi a saját gyermekeinkre szeretnénk hagyni az országot, nem pedig idegenekre.” (hetek.hu) Ezt eddig is tudtuk. De tessék mondani, mi lesz a többi 9 és fél millióval?”
Háttér….
Ha a jelenlegi kormánytöbbség újra bizalmat kap az áprilisi választáson, akkor nemcsak folytatódni fognak a mostani családtámogatási programok, hanem még újabb elemekkel fognak kiegészülni, és amennyiben a gazdaság jobban teljesít, mértékük emelkedni fog
– közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
A kormányfő azt mondta:
személyes célkitűzése ebben az ügyben az, hogy ha valaki gyermeket vállal, akkor azzal az anyagi életkörülményei ne nehezebbek legyenek, hanem javuljanak.
Hangsúlyozta: mély meggyőződésük, hogy ha „nincsen gyerek, akkor nincsen jövő”.
Mi a saját gyermekeinkre szeretnénk hagyni az országot, nem pedig idegenekre, ezért ha van gyermek, akkor van jövő, ha nincs gyermek, nincs jövő se a családnak, se az országnak
– jelentette ki, hozzátéve, ez az első mondata a kormányprogramnak 2010 óta, de már így volt 1998-ban is. Megjegyezte:
Európában a magyarok költik családtámogatásra arányosan a legtöbbet a költségvetésből, nincs olyan ország, amely „a pénzügyek nyelvén is olyan fontosnak tartaná a gyermekeket és a családokat”, mint Magyarország.
Közölte:
„mi nem akarunk bevándorlóország lenni”, az lehetetlen, hogy „idegen felnőttekkel pótoljuk a hiányzó magyar gyerekeket”.
Az a cél, hogy olyanok legyenek Magyarországon a körülmények, hogy a családok merjenek vállalni gyermekeket – fűzte hozzá.”
Kukuljak meg, ha ebben a cikkben Juszt Laszlonak egyetlen szavat is olvashatjuk! Mirol beszelt a cikk firkasza?
Eléggé elrejtve, de kibogarásztam. /Nem volt könnyű!/
Először az idézet OV-től, aztán Juszt megjegyzése:
“Orbán Viktor: “Mi a saját gyermekeinkre szeretnénk hagyni az országot, nem pedig idegenekre.” (hetek.hu) Ezt eddig is tudtuk. De tessék mondani, mi lesz a többi 9 és fél millióval?”