Juszt László egykori televíziós személyiség már a demokrácia legelkötelezettebb szószólója, akinek szinte minden mondat fontos és figyelemreméltó. Juszt László bejegyzését a Respublika.hu vette észre.
Juszt László egykori televíziós személyiség már a demokrácia legelkötelezettebb szószólója, akinek szinte minden mondat fontos és figyelemreméltó. Juszt László bejegyzését a Respublika.huvette észre.
És akkor a Juszt!
Ezek nem politikusok, ezek nem egy országot, de egy kocsit sem tudnak szabályosan elvezetni.
Néhány hete Gulyás azt állította, – kamerák előtt – hogy az egész előválasztás egy cirkusz, mert le van zsírozva Gyurcsány részéről, hogy azt Karácsony nyeri. Értsd: Gyurcsány a saját pártja és a saját felesége ellen dolgozik. Hm?! Már itt elgondolkodtam azon, hogy vajon nem defektes ez a fiú?…
Most, hogy Karácsony visszalépett, Gulyás megint megszólalt, s ezzel eloszlatta a kétségeimet. Ez bizony defektes. Azt találta mondani, hogy tévedett Karácsonyt illetően, s ezért elnézést is kér. Ugyanis mai véleménye szerint Gyurcsány szellemesebb “forgatókönyvíró”, mint ő hitte, s igazából “Márki-Zay sokkal alkalmasabb Gyurcsány Ferenc bábszínházában főszereplőnek, mint a főpolgármester.”
Szóval ez a mai véleménye. Kis Gulyás, gondold át! Még ott az ötödik helyezett is. Biztos, hogy nem ő az igazi Gyurcsány-jelölt?
És beszéld ezt meg a másik “akadémiai jelölt”, poltikai elemző párttársaddal, Hollikkal, aki nem olyan régen – szintén kamerák előtt – jelentette ki, hogy Márki-Zay azért nem nyerheti meg az előválasztást, mert ő nem Gyurcsány embere.
Fiúk! Ti versenyt hirdettetek a “ki mond nagyobb hülyeséget kategóriában”?
csipetke
2021.10.12 12:13 at 12:13
A fidesznél nem volt feltétel az ész,sőt káros,mert majd a gazdájuk megmondja,hogy mit tehetnek,mit gondolhatnak.A saját gondolat a fidesznél hátrány
Kovács László
2021.11.30 12:57 at 12:57
A két baromagyú majom, de sajnos van belőlük több is a kormányban!
1xslots официальный регистрация
2025.02.08 00:10 at 00:10
империя пиццы промокод на скидку http://216.38.0.7/viewtopic.php?f=12&t=315077 бездепозитные бонусы без депозита https://melhorlance.com.br/minha-conta/ прогон по трастовым сайтам форум https://www.reisezielforum.de/viewtopic.php?t=506954 все инструменты купон на скидку
промокод на usmall скидку первый заказ http://ikce.kr/bbs/board.php?bo_table=research01&wr_id=3309 big geek купон на скидку http://arsivforum.10tl.net/member.php?action=profile&uid=6065 ручной прогон сайтов http://xn--b1acebaenad0ccc3aiee.xn--p1ai/forum/user/5403/ как делать прогон сайта https://www.ecigtalk.org/blogs/u194226/custom-3694.html
программа прогона по сайтам https://www.zooclub.com.ua/2684?t:15142 проверка индексации страниц сайта онлайн http://sung119.com/bbs/board.php?bo_table=notice&wr_id=587515 прогон сайта по профилям а http://v208870d.bget.ru/user/Charlesslige/ екапуста промокод на скидку на сегодня
покупка с купонами на скидку http://www.xn--hj2bu4pivarw701c.com/bbs/board.php?bo_table=review&wr_id=3750149 индексации вашего сайта http://witiai.cn/home.php?mod=space&uid=63069 прогон сайтов по каталогам статей http://www.fire-team.ru/forum/member.php?u=4939 индексация сайта настройка
яндекс промокоды на скидку 2022 http://ch-marine.co.kr/bbs/board.php?bo_table=qna&wr_id=67070 остров мечты купон на скидку прогона по трастовым сайтам бесплатно http://droid-cash.ru/user/Tyronesible/ купон на скидку али
прогон сайты недвижимости http://cjrltw.com/home.php?mod=space&uid=351279&do=profile ускоренная индексация сайта в поисковых системах бесплатно связной купон на скидку http://adrestyt.ru/user/Gregoryjethy/ прогон сайта по каталогам что это http://xn—-7sbbdrwao3cago9f0e.xn--p1ai/forum/?PAGE_NAME=profile_view&UID=157913
купон центр на скидку прогон сайта по белым каталогам сайтов http://www.ocide.org/forum/index.php?action=profile;u=15711 прогон сайтов по базам https://dokuwiki.stream/wiki/Is_The_1xbet_APP_Available_In_Bangladesh_BD турбозайм промокод на скидку
прогон сайта в facebook http://okprint.kz/user/Brianfoulk/ прогон по трастовым сайтам бесплатно автоматически https://gamesgrom.com/user/Josephfab/ прогон по сайтам цена https://forum.biblepay.org/index.php?action=profile;u=8693 моремания купон на скидку скачать бесплатно фильмы на телефон про
pin casino зеркало порно с Александр Большунов (лыжные гонки) https://7club7.com/ 1xbet регистрация top casino https://nebrehnya.com/ казино вход официальный сайт букмекерская контора скачать приложение порно с Илюшникова Татьяна Александровна 1go casino r7 casino леон букмекерская контора Нургалиева Эльвира Рамиловна порно
http://filmkachat.ru