A kádárizmusban Marx, az orbánizmusban Russell Kirk jelenti az ellenállást 0 52

Russell Kirk és Marx - analógia

Azt gondolom, ez egy kellemesen pontatlan analógia, kellemesen az, mert nem elég pontatlan ahhoz, hogy ne legyen érdemes körbejárni.

A kádáristák sose értették Marx és a kapitalizmus viszonyát,

amennyiben az előbbi az utóbbitól az osztályharc végletes kiéleződését várta, nem kékcédulás választásokat és megszálló hadsereget, nyomukban a termelőeszközök — így a kizsákmányolás — állami koncentrációjával. Marx egyik pillanatában sem akarta, hogy a tervezés és az egyenlőség(re való törekvés) váljanak a szocialista gazdasági modell kulcsszavaivá a bőség és a szükségletek helyett (függetlenül ez utóbbiak realitásától), és hogy a racionalitást a megvalósult szocializmus majd az ideológiával és a bürokráciával helyettesíti.

Ez az egész – a megvalósult szocializmus – gyakorlatilag semmilyen ponton nem találkozik Marx társadalomelméletével, mégis Marx volt a rendszer végső hivatkozási alapja. Nem csoda ezek után, hogy a rendszerkritikus baloldali értelmiség – Lukács György körül – Marx hiteles értelmezésében találta meg a maga ellenállásának kifejezését. (Pontosabban azért lettek rendszerkritikusak, mert a rezsimet nem találták marxistának és aminek találták, az nem tetszett nekik.)


Nos, az orbánizmus jóval antiintellektuálisabb a kádárizmusnál

(köszönhetően általában az antiaufklérista pozíciójának), de valahol a bugyraiban a többé-kevésbé rendszerhű értelmiség azon fondorkodik, hogy létrehozza a saját konzervatív(?) intellektuális univerzumát, ha már a rezsim nem jelölte ki ezt. Ilyen próbálkozásnak tekintem az amerikai konzervatív gondolkodó, Russell Kirk születésének 100. évfordulójára meghirdetett tegnapi konferenciát a Pázmányon, ahol randevút adtak egymásnak a rendszer óvatosabb (a Mandineren publikáló) propagandistáitól kezdve társutas professzorokon át tisztes tudósokig néhányan (nem túl sokan).

Kirk kijelölése a szememben az amerikai paleokonzervatív, keresztény humanista, lokalista, demokrácia-, liberalizmus- és kapitalizmus-ellenes világkép felmutatását jelenti az otromba, prosztó rezsimmel, Kövér Lászlóval és a 888.hu legénységével szemben; a szellem iránti igény felmutatását a zsigerek és a bélsár közegében. A Conservative Mind, a The Roots of American Order, az Eliot and His Age vagy az olyan kis gyöngyszemek, mint a “The Conservative Purpose of a Liberal Education”, további példák gyanánt pedig Irving Babbitt, Paul Elmer More, Michael Oakeshott vagy Robert Nisbet világa sehol sem találkozik a NER barbár etnicizmusával és proto-fasizmusával.

Diktatúra – abuzív illiberalizmus – van

Ami a fenti analógiát megalapozza, az a közéleti (protagonista vagy ellenzéki) értelmiségnél kevésbé aktív, de a puszta tudományon vélhetően túltekintő mezsgye-értelmiség létállapota a diktatúrákban: a kvázi-politizálás. (Ennek az egzisztenciális és jellembeli okait most nem, csak az intézményes oldalát firtatom, hogy ti. minden diktatúrában kialakul a fanyalgó, húzódozó, “korrektív” szándékú, mindazonáltal az intézményrendszerbe betagozódott értelmiséginek ez az attitűdje.) Nem akarom ezt a rövid írást szentenciával befejezni, inkább egy-két kérdéssel. Lehet anélkül a mezsgyén élniük, hogy kimondanák: diktatúra – abuzív illiberalizmus* – van? És ha nem mondják ki, nem sodródnak-e be a protagonisták közé? És ha nem hiszik, hogy diktatúra van, vajon mi közük lehet – itt – Kirkhöz?

Mert egyet nehéz lenne tagadni: hogy diktatúra – abuzív illiberalizmus – van: az illiberalizmust a rezsim állítja magáról, az abuzivitásáról pedig lehet vitatkozni, csak éppen minek. A diktatúra tényét igazolja az is, hogy a közéleti értelmiség élesen kettévált és a mezsgye-értelmiség, amint gondolom, a tudománnyal politizál (“üzen”). A probléma ezen túl az, hogy a másik oldalról a rezsim is így, az ersatz politizálás helyeként fogja fel a (társadalom)tudományt, és ennek jegyében (is) nyírja a tudományos intézményeket. (Na, mégse tudtam szentencia nélkül befejezni.)

Abuzívnak tekintem az illiberalizmust (hibrid rezsimet),

ha a saját tömegbázisa hosszabb távú érdekei ellen cselekszik, megtévesztve és kihasználva őt, amíg csak tudja. Az abuzív illiberalizmussal nem az az elsődleges baj, hogy nem liberális, hanem az, hogy nem demokratikus (a választói megtévesztésén alapul) és terméketlen (hosszabb távon rosszat tesz a választóinak). Ez az ikerprobléma persze összefügg a másodlagos hibájával, hogy nem liberális. Az abuzív illiberalizmus jellemzően két dolgot nem ért (és nem tud velük mit kezdeni): a gazdasági folyamatokkal és az (állami, tervező) konstruktivizmus határaival.

Béndek Péter


hafr.blog.hu

Kapcsolódó:

Nem Marxot kell hibáztatni, hanem megérteni a történelmet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

banat

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Biztos bennem van a hiba. Május 26-án ismét választunk, a pártok EP listájára …

tuntetes

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A törökszentmiklósi Kossuth téren a Mi Hazánk a település cigány lakossága ellen irányuló …

Putyin Valagyimi

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A Political Capital és partnerei a Friedrich-Naumann-Stiftung támogatásával megvalósuló projekt keretében vizsgálják az …

szijjarto

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Kezet a szívre! Ki csodálkozik azon, hogy ha egy városba zsákszám önti a …

Pin It on Pinterest