Connect with us

Ez a nap

Kaliforniában is gyújtogatás történt, ezrek menekülnek, vannak már halottak

tűzvész Kaliforniában
Megosztás

Kaliforniában ezrek menekülnek a bozóttüzek elől, valószínűleg szándékos gyújtogatás is történt.  Pénteki jelentések szerint a tűzvész eddig két halálos áldozatot követelt.

A Los Angeles Times című lap  információi szerint letartóztattak egy 32 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan gyújtott tüzet Los Angelestől keletre, ahol egyszerre öt helyen pusztítanak a lángok.

Lángokban áll a San Jacinto-hegység  erdőinek egy része és égnek San Bernardino erdői. A környékről több mint tízezer embert evakuáltak, hatszáz ház már teljesen kiégett, és további kitelepítések várhatók. A gyermekeknek el kellett hagyniuk a nyári táborokat. A háromezer-kétszáz lelket számláló Idyllwild települést kiürítették.

Kaliforniában a déli San Diegótól egészen San Franciscóig egyszerre 15 helyen pusztít a tűz. A szakemberek alig boldogulnak az oltással, mert a 40-43 Celsius fokos rendkívüli meleg és a szárazság csak táplálja a lángokat.

Lezárták a Yosemite Nemzeti Park egy részét is, a turistákat és a kempingezőket már korábban kimenekítették onnan.

Kalifornia északi vidékein péntek délutánra drámai helyzet alakult ki. A Sacramento Bee című lap jelentése szerint a lángoknak szinte semmi nem tudja útját állni, átcsaptak a Sacramento folyó felett is, és újabb települések borultak lángba. „A tűz olyan gyorsan terjed, hogy a tűzoltóknak és a mentési munkálatokat végzőknek csak arra van idejük, hogy a lehető leggyorsabban ürítsenek ki településeket” – nyilatkozta a lapnak Scott McLean, a kaliforniai erdészeti hivatal szóvivője. Egyúttal arról tájékoztatott, hogy a megfékezhetetlen tűzvésznek péntek délutánra két halálos áldozata lett, egyikük tűzoltó.

„Ez a tűzvész rendkívül veszélyes, terjed mindenfelé” – fogalmazott Brett Gouvea, az észak-kaliforniai tűzoltóság vezetője. A tűzoltóság pénteken közleményt adott ki, amelyben közölte: a tűzoltók megfeszített erővel dolgoznak, de erőfeszítéseik az erős tűz és a szél miatt eddig kudarccal jártak.

Egyedül Észak-Kaliforniában 1700 tűzoltó birkózik a lángokkal, a tűzoltóautók mellett bulldózerekkel, helikopterekről szórt vízzel próbálják megfékezni a tűzet.

Az amerikai televíziók apokaliptikus képeket mutatnak a természeti katasztrófáról: a lángoktól narancsszínűre festett, vagy a füsttől sötétedő égbolt alatt konvojokban vonulnak a tűz elől menekülők autói a kontinens belseje felé. A tűz terjed tovább Oregon déli határai felé.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Szándékos gyújtogatás okozhatta a pusztító görög erdőtüzet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük