Egy kis emlékeztető arról, amit persze eddig is tudtunk. Nem a post hoc meghatározásokkal foglalkozom, amelyek utólag próbálták meg összefoglalni a különböző létező fasiszta rendszerek közös sajátosságait, hanem Mussolini eredeti meghatározásával.


[mnky_ads id=”10551″]

Eszerint a fasizmus lényege az individualizmus és a liberalizmus elutasítása.

„A fasizmus […] nem habozik önmagát illiberálisként és antiliberálisként meghatározni”

– idézi valaki Mussolinitől, sajnos a forrás megjelölése nélkül. (Érdekes, hogy ha ez igaz, akkor az illiberális állam nem is olyan új ötlet, és nem Orbán Viktortól származik.)

Mussolini nem írja le egyetlen kompakt meghatározásban a találmányát, a fasizmust. Az egyetlen olyan szöveg, amelyik a meghatározást körvonalazza, egy tényező kivételével inkább negatívumokat sorol fel. (Ez a szöveg a Fascismo: dottrina e istituzioni címen jelent meg az Ardita kiadónál, Rómában, 1935-ben. Bár hivatalosan Mussolini a szerzője, valószínűleg legalább részben nem Mussolini, hanem Giovanni Gentile írta, aki állítólag már 1929-ben megírta majdnem ugyanezt egy brossúra formájában, Origini e dottrina del fascismo címen.)

[mnky_ads id=”10552″]

A sok negatívum,

az elutasított gondolatok között szerepel a pacifizmus, a marxizmus, a parlamentáris demokrácia, az egalitarianizmus, a liberalizmus és az individualizmus. Az, hogy hogyan súlyozzuk ezeket, nyilván valamennyire szubjektív. Ugyanakkor mégiscsak van egy kiemelt jelentőségű negatívum, az individualizmus és a liberalizmus elutasítása. Ezt nemcsak elsőként sorolja fel, de ehhez társítja az egész meghatározás egyetlen komolyan vehető pozitív tényezőjét: az állam kiemelt fontosságát, mindenhatóságát. A többi pozitív tényező néhány elég zavaros kezdő bekezdésben van elmondva, pl.: a fasizmus az élethez való spirituális hozzáállás, etikai, vallásos és hagyománytisztelő.

Azt gondolom, hogy az állam abszolút középponti jelentősége az a tényező, amiből a többi már-már levezethető:

„Az élet fasiszta felfogása az állam fontosságát hangsúlyozza, és csak annyiban fogadja el az egyént, amennyiben annak érdekei egybeesnek az állam érdekeivel. Az állam képviseli az embernek mint történelmi lénynek a tudatát és univerzális akaratát. Szembenáll a klasszikus liberalizmussal, amely az abszolutizmusra való reakcióként jött létre, és amely abban a pillanatban elvesztette történelmi funkcióját, amikor az állam vált a nép lelkiismeretének és akaratának kifejezőjévé. A liberalizmus az egyén nevében utasította el az államot; a fasizmus visszahelyezi az államot azon jogaiba, hogy az egyén igazi lényegét kifejezze.”

Nagyon fontos,

hogy a fasizmus nem egyszerűen kollektivista, nem úgy általában a közösségek kedvéért ítéli el az individualizmust, hanem kifejezetten az államnak mint egyetlen meghatározó közösségnek a kedvéért:

„Nem helyezkedhetnek az államon kívül sem egyének, sem csoportok (politikai pártok, kulturális szövetségek, gazdasági uniók és társadalmi osztályok).”

Egy teljes egészében kiépített fasiszta államban

tehát (mint tudjuk, több-kevesebb sikerrel több ilyen is létezett a történelemben) minden egyén és minden csoport, szervezet közvetlenül függ az államtól. Mussolini (egy másik írásában) azt is leírta, hogy nem a nemzetek döntenek úgy, hogy államot alapítanak, hanem fordítva, az államok döntik el, hogy ki tartozik a nemzethez, és ki nem, vagyis még a nemzet mivoltát is az állam határozza meg, az is közvetlenül az államtól függ.

Ezekben az államokban különböző erősséggel még más ideológiákat is magáévá tett a mindenható állam (pl. rasszizmus, szociáldarwinizmus), de Mussolini szövegéből, mivel ezek nem szerepelnek benne közvetlenül, úgy ítélem meg, hogy ezek csak járulékos sajátosságai a fasizmus különféle megtestesüléseinek, nem a lényegéhez tartoznak. Mindazok a dolgok, amiket a mai szóhasználatban fasisztának vagy fasiszta jellegűnek (fasisztoidnak) nevezünk, az állam felsőbbrendűségén kívül onnan kapták a nevüket, hogy hasonlítanak különféle gyakorlatokra, amelyeket a fasizmus doktrínáját magukévá tevő államok folytattak.

Ezt igazolja Mussolini (és Gentile) írásának az a pontja, amelynek a címe Az állam abszolút elsőrendűsége. Ebben kijelentik:

„A fasiszta doktrína sarokköve az államról, annak lényegéről, funkcióiról és céljairól alkotott felfogása. A fasizmus számára az állam abszolút, az egyének és a csoportok viszonylagosak. Az egyének és a csoportok csak annyiban elfogadhatóak, amennyiben az államon belül vannak. […] A fasiszta állam nem éjjeliőr, nemcsak az állampolgárok személyes biztonságának őre […, hanem] szellemi és etikai lény, amely biztosítja a nemzet politikai, jogi és gazdasági szerveződését […].”

Nagyon érdekes, hogy a fasizmus uralom-mániája (a szöveg többször hangsúlyozza, hogy az államnak állandóan fegyelmeznie, irányítania és utasítania kell az állampolgárokat) elvileg nem egyetlen vezér uralmára, hanem a támogató tömegre alapítja az állam hatalmát. (Ebben egyébként, szerintem, kísértetiesen hasonlít a bolsevizmushoz.)

„A fasizmus azt akarja, hogy az állam erős és szerves legyen, a népi támogatás széles alapján épüljön fel. […] Az ilyen állam nem olyan, mint a középkori zsarnokok állama, mert olyan egyének millióira támaszkodik, akik elismerik a hatalmát, átélik a tevékenységét, és készek szolgálni a céljait.”

Ilyen értelemben véleményem szerint a későbbi fasiszta államok már említett járulékos ideológiái (rasszizmus stb.) inkább a fasizmusnak ebből az összetevőjéből következnek. Lévén hogy Mussolini szövegéből tulajdonképpen semmi sem derül ki arról, hogy mi is legyen az a cél, amit a mindenek felett álló államnak szolgálnia kell, viszont kiderül az, hogy az állampolgárok millióinak akaratán kell alapulnia, a populizmus természetes velejárója a fasizmusnak. Ha rasszizmussal lehet megnyerni milliók támogatását, hát azzal.

Ha mással, hát mással.

És hogy a mindenható vezér létezése már Mussolini államában is ellentmondott a fenti meghatározásoknak, afölött a többi fasiszta államban is átsiklottak. Hiába, emberek vagyunk, a személyes teljhatalom sokkal édesebb volt, semhogy valami elvont ideológia kedvéért lemondjanak róla.

[mnky_ads id=”10552″]

Bartis Attila: a zsigeri gyűlölet nem ismer kompromisszumot 

Hajdú Nóra: Morvai Krisztina búcsúzik – nem sajnálom

József Attilával a gyűlöletkeltő hazaárulók ellen – így is lehet, így kell!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét