Nem mondok újat azzal, hogy Magyarországon nem sok hagyománya van a szabadságvágynak (a “szabadság” szót még a forradalmi fellángolásoknál is inkább az ‘állami önrendelkezés’ értelemben használták).

Ezért a demokrácia és a populista autokrácia közötti mai harcban nagyon rossz pozícióból indul, hogy finom legyek. Mondhatjuk, mondják is sokan, hogy ez az ország reménytelen.

Vegyük példának, de tényleg csak példának, a pedagógiát.

Nem végeztem ugyan felmérést, de erős meggyőződésem, hogy mind a pedagógusok, mind a szülők döntő többsége számára idegen gondolat az, hogy a pedagógia elsőrendű célja nem valamiféle tudás átadása, hanem szabad, önálló gondolkodásra és döntésekre nevelés, amiben a világról való tudás gyarapítása csak eszköz vagy mellékhatás. Még az amúgy demokrácia-párti ismerőseim között is sok van, akik ezt a felfogást nem osztják vagy nem is értik, és rengetegen vannak az országban, akik a nevelés céljának inkább az akarat megtörését és a fejek információkkal, adatokkal való megtöltését tekintik, még ha nem mondják is ki így. Nem véletlen, hiszen a hazai közfelfogás szerint a gyerek legrosszabb tulajdonsága a fegyelmezetlenség (nem mintha én nem tartanám hátránynak, ha valaki fegyelmezetlen), a legokosabbaknak pedig azok számítanak a publikum számára, akik már szinte betegesen sok adatot képesek fejből felidézni.

Valójában szinte senki sem bánja,

ha a pedagógus frontális órákat tart, vagyis a pulpitusról előadást tart, majd számonkéri az adatokat, nem gond, ha alig telik el idő a tanulók önálló vagy közös alkotó munkájával, ha az időbeosztás és az előírások (a tankönyveket is beleértve) vezérlik az oktatást, nem pedig az, amit a pedagógus az egyes tanulók egyéni szükségleteinek, képességfejlesztésének szempontjából fontosnak tart. Már az ókor óta konfliktus van a filozófusok és pedagógusok elképzelései és a megvalósuló tömegoktatási gyakorlat között.

Az ugyanis, hogy az oktatásnak gyerekközpontúnak kellene lennie, hogy az önállóságot és a szabadságot kellene elsőrendűen fejlesztenie, nem “alternatív”, “kísérleti” meg “reform-” elképzelés, hanem az ókor óta felismert alapvető tényeken alapul, de a tömegiskolákra időtlen idők óta nem tud hatni, azért, mert a pedagógusok és a szülők más véleményen vannak, sokszor egyszerűen kényelmi okokból. “Leadni a tananyagot”, aztán számjegyekkel értékelni sokkal egyszerűbb, mint egy csoport tevékenységét megszervezni (amibe egyéni és csoportos tevékenységek is beletartoznak), diagnosztizálni a fejlődési elmaradásokat, és kitalálni, hogy milyen újabb tevékenységekkel tudják az érintettek behozni ezeket. Így aztán egy pillanatra sem csodálkozhatunk azon, hogy amikor a jelenlegi populista rendszer minél inkább abszolutizálni akarja a tömegesen átöröklött, bár nyilvánvalóan helytelen felfogást, és fanatikus módon minden alternatíva kiirtására törekszik, akkor szinte semmi ellenállásba nem ütközik.

Nem várhatjuk, hogy tömeges felháborodással találkozzanak azok a tévhitek, amik széles körben elterjedtek az egész lakosságban;

hiszen pont az a lényege a populizmusnak, hogy bűnös módon és cinikusan az ilyen tömegérzelmekre játszik rá. És pontosan ugyanezt mondhatjuk el szinte minden társadalmi kérdéssel kapcsolatban, a büntető igazságszolgáltatástól a népcsoportokkal szembeni tolerancián át egészen az adózásig és más gazdasági intézményekig, én nem fogom hosszan sorolni vagy pláne elemezni. Az emberek a saját szabadságukért sem állnak ki, nemhogy a másokéért.

Fékek ide, ellensúlyok oda,

a politika még a liberális demokráciában is arról szól, hogy egy csoport hatalmat szerezzen a többi csoport fölött, nem pedig arról, hogy a csoportoknak egyezségre kell jutniuk egymással. Igaza volt Churchillnek annyiban, hogy eddig a legjobb rendszer, amit az emberiség kitalált, a liberális demokrácia, mert olyat, ami az utóbbi célt, a csoportok egyezségre jutását tartja szem előtt, még nem talált fel. Pedig ez lenne az igazi alternatívája a polgári demokráciának, nem az autoriter populizmus. A remény? Egy reménytelen országban, sőt világban az egyetlen reménységünk magában a reményben lehet.

Az ellenzék még akkor sem tudná rábeszélni a lakosságot, ha akarná,

hogy tömegesen lázadozzon valami ellen, amivel semmi baja, vagy amivel legalábbis együtt tud élni. A maximum, amivel próbálkozhatna (ha akarna), hogy meggyőzze őket – és az is nagyon sokáig tartana –, hogy az állampolgárok engedjenek utat a reménynek. Ha már nem vágynak aktívan a szabadságra, legalább a kezdeményezések tiltását ellenezzék. Visszatérve a pedagógia példájához: a dolgok csak úgy változhatnának, ha legalább nem lenne tilos más szellemű iskolákat létrehozni. Ha létrejöhetnének alternatívák, és bebizonyíthatnák, hogy beválnak, akkor válhatnának vonzóvá. A választókat arról kell meggyőzni, hogy akik az ilyesmit is tiltani akarják vagy lehetetlenné akarják tenni, azokat mindenképpen el kell takarítani az útból.

Most én is negatív megfogalmazást használtam (“eltakarítani az útból”),

az ellenzéki politikának viszont ez tilos lenne. Csak pozitív perspektívákról lenne szabadna beszélniük. Ha nem sikerül megértetniük a választókkal, hogy mitől lenne számukra vonzóbb egy NER utáni világ, akkor kudarcra vannak ítélve. Jelenleg ugyanis nem értik. Az olyan levegőben lógó, és kicsit sem meggyőző állításoknak, mint például hogy az ellenzéki politikusok tisztességesebben intéznék a dolgokat, a választók semmi hitelt sem adnak. Néhány olyan témát kellene kiválasztaniuk, amiben a mindennapi életben érezhető változást tudnának elérni, és erre meggyőző bizonyítékuk is van. Amikor folyton azt papolom, hogy jobb PR-csapatokra lenne szüksége az ellenzéki politikusoknak (plusz hallgatniuk is kellene rájuk), akkor nem arra gondolok, hogy meg kellene tanulniuk úgy hazudni és csúsztatni, ahogy a fideszes megszólalók tudnak, hanem erre. Sajnos nyomokban sem látok ilyet”

Forrás

“Szerintetek képes lenne az ellenzéki kommunikáció arra, hogy feladja a “liberális demokrácia” kifejezést, és “polgári demokráciát” használjon helyette (ami amúgy ugyanazt jelenti)? (A “liberális” szó rehabilitálásával még ráérnek, ha egyáltalán valaha sikerül, de a problémát így át lehetne hidalni.)”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét