Connect with us

Ez a nap

Kálmán Olga megcsinálta!

kalman
Megosztás

Elsőként a Kálmán Olgát támogató Demokratikus Koalíció jelentette be, hogy összegyűltek a jelöltaspiráns indulásához szükséges aláírások. A párt tájékoztatása szerint egy nap alatt összegyűlt a 2000 ajánlás a korábbi televíziós műsorvezető-újságíró részére.

Nagy az érdeklődés a DK kitelepülő pultjainál. Ennek köszönhetően egy nap alatt összegyűlt a főpolgármester-jelölti előválasztáson induláshoz szükséges, Kálmán Olgát támogató 2000 aláírás.

-írja a DK.

„Egy nap alatt összegyűlt a főpolgármester-jelölti induláshoz szükséges 2000 db aláírás!  Kálmán Olga az újpalotai piacon kezdete a mai napot, de további 19 DK pultnál gyűlnek Budapest-szerte az aláírások és mindenhol sorok állnak. Köszönjük a támogatást!  Nem állunk meg!”

Gyurcsány Ferenc pártja azt is hozzátette, bár a minimumkövetelményeket teljesítették, a megszabott határidőig folytatják a gyűjtést. Kálmán Olga ezekben a napokban több helyszínen is találkozik a budapestiekkel.

Ezzel kapcsolatban az indulásának bejelentése óta eltelt napokban Kálmán Olga több fórumon is elmondta, programját a budapestiekkel beszélgetve, velük együtt, az ő javaslataik alapján szeretné kialakítani programját.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük