Próbálom megérteni a fideszest. Nem azokat, akiket az orbáni propaganda bezárt egy szűk infóketrecbe, mert nekik nincs is más választásuk, bár maguk sem igazán akarnak kitörni belőle.

Azokat sem, akik a rezsim haszonélvezői,

fő támaszai, mert ők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy csodás, vagy legalább átlagon felüli helyzetüket csak neki köszönhetik. Tehetségükkel, szorgalmukkal sohasem jutottak volna oda ahol vannak, és mihelyt kiesnek a pixisből lezuhannak oda, ahonnan jöttek. Hogy ez igazságtalan, sőt jogtalan, hogy jólétük mások, esetenként náluk jobbak, nyomora által vásárolt, kit érdekel. Az én helyemben mindenki így tett volna, vigasztalják magukat.

Egyszer élünk….

Velük nehéz betemetni a szakadékot, mert önmagukkal, saját életvitelükkel kerülnének ellentmondásba. Vannak akik tudják mi folyik, de restségből, szokásból, egzisztenciális félelemből, gyávaságból megalkusznak. Nekem korábban is dolgozni kellet, meg most is, mondta egy ismerősöm, legyintve. Mintha a jó és a rossz között csupán az lenne a különbség, hogy a rosszban dolgozni kell, a jóban meg nem.

Szóval próbálom harag és elfogultság nélkül megítélni,

hogyan lehetne végre kiegyezni, közös jövőt építeni. Olyant, amelyben senki sem érzi magát vesztesnek. Amelyben véget ér az örökös, most mi jövünk.

Lehet, hogy naiv álmodozó vagyok, mint John Lennon : You may say I’m a dreamer, but I’m not the only one. I hope some day you will join us…(?)

Minden fideszesnek kötelező olvasmány! – szívszorító tűzoltóközlemény

Mélyfideszes esetek – Nincs új a nap alatt 40.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét