Connect with us

Kerítésen túl

Kanyarójárvány miatt rendkívüli az állapot New York államban

kanyaro
Megosztás

Rendkívüli állapotot hirdettek New York államban a kanyarójárvány kitörése miatt. A New Yorktól városától északra fekvő Rockland megyében az elmúlt napokban 153 ilyen megbetegedést jelentettek.

A hatóságok megtiltották a megyében, hogy az oltatlan gyerekek iskolába menjenek. A tilalom megszegőit akár 500 dollárra és féléves börtönre is büntethetik.

„Ez a leghosszabb idejű kanyarójárvány az Egyesült Államokban azóta, hogy 2000-ben hivatalosan felszámolták a betegséget. Mindent meg kell tennünk, hogy véget vessünk ennek, és megvédjük azoknak az egészségét, akiket nem lehet beoltani orvosi okokból, azokat a gyerekeket, akik túl fiatalok az oltáshoz és mindazokat, akik veszélyben vannak”

– mondta a megye vezetője, Ed Day.

Az Egyesült Államokban sokan azért kapják meg a kanyarót, mert nem oltatják be magukat. Az ultraortodox zsidó közösség vallási okokból ellenzi az oltást, ugyanakkor széles körben elterjedt az az álhír, hogy összefüggés lehet az autizmus és a védőoltások hatóanyaga között.

Háttér

Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban. A növekedés több mint 74 százaléka tíz országban mutatható ki, és több olyan országban jelent meg újra a járvány, amelyet korábban kanyarómentesnek nyilvánítottak – figyelmeztet legutóbbi jelentésében az UNICEF.

Forrás

Tavaly 98 országban nőtt a kanyarós megbetegedések száma

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük