Connect with us

Ez a nap

Kapunk hideget, de főleg meleget! – ilyen időjárásra számíthat az év 5. hetében

hovirag
Megosztás

Melegszik az idő  a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat és az eumet.hu országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn

Északon is enyhül az idő, pozitív délutáni hőmérséklet valószínű. Reggel országszerte borongós idő lesz jellemző párássággal, ködfoltokkal. A délkeleti, keleti országrészben tartós, kiadósabb eső várható, míg nyugaton és északon inkább csak elszórt szitálások fordulhatnak elő. Napközben, nyugat felől csökkenni, vékonyodni kezd a felhőtakaró, a Dunántúl térségében szűrt napsütés is előfordulhat, míg a Tiszántúlon késő délutánig, estig kitart a gyengülő eső. Általában gyenge lesz a légmozgás.

Éjjel eleinte csökken a felhőzet, de párásság, ködfoltok képződnek, majd nyugat felől újabb vastagodó felhősáv érkezése valószínű. Fagy elsősorban északkeleten ígérkezik. A Dunántúl térségében élénkülő, hajnaltól erős lökésekkel is kísért déli szél támad.

illusztráció: eumet.hu

Kedden

túlnyomóan borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ közelében időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró. Nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, de északkeleten havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a maximumhőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten hidegebb idő valószínű.

Szerdán

kezdetben a keleti vidékeken lehet csapadék, ezt követően inkább szórványos záporok, az északi részeken hózáporok kialakulása valószínű. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön és pénteken

a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan fordulhat elő zápor, hózápor, pénteken inkább eső. A legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön mínusz 6 és plusz 1, pénteken mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul. Csütörtökön napközben plusz 2-7, pénteken 5-11 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap

többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton mínusz 2 és plusz 3, vasárnap mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5 és 12, vasárnap 5 és 10 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Hogy tudja, mire számíthat….14 napos előrejelzés

illusztráció: eumet.hu

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn a párás, ködös tájakon síkosság és korlátozott látási viszonyok nehezítik a közlekedést, míg a borús, esős területeken a vizes, csúszós útfelszín és a felverődő sár miatti rossz látási körülmények fokozzák a balesetek kockázatát.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük