Connect with us

Ez a nap

Karácsony: a demokrácia új minősége az előválasztás

Megosztás

A demokrácia új minőségeként beszélt a baloldali pártok hétfőn indult főpolgármester-jelölti előválasztásáról Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje,

karacsony
Megosztás

A demokrácia új minőségeként beszélt a baloldali pártok hétfőn indult főpolgármester-jelölti előválasztásáról Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje, aki – elmondása szerint – olyan főpolgármester-jelölt, majd  főpolgármester szeretne lenni, aki „együtt lélegzik”, együtt gondolkodik a várossal, és azt a programot valósítja meg, amelyet közösen alkotott meg a fővárosiakkal.

Kinyitják a politizálás kapuit

Karácsony Gergely hétfőn Budapesten, a Nyugati téren, az előválasztás egyik helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta, büszke arra, hogy a baloldali pártok rászánták magukat arra, hogy helyzetbe hozzák a demokrácia főszereplőit, a választópolgárokat.

Nemcsak beszélnek a demokráciáról – folytatta –, hanem ki is nyitják a politizálás kapuit, végre a fővárosiak dönthetik el, milyen Budapestet szeretnének és ki az a jelölt, akit ringbe küldenek a főpolgármester-választáson.

A politikus, aki Zugló polgármestere is, arra buzdította a választókat, hogy változtassák meg Budapestet, a vasárnapig tartó előválasztáson támogassák azt a jelöltet, akinek a legtöbb esélye van Tarlós István főpolgármesterrel szemben.

Puzsér Róbert Facebook-bejegyzései nem érik el az ingerküszöbét

Büszke vagyok arra, hogy ez a jelölt én vagyok – fogalmazott. Hozzátette: ha az előválasztás mostani első fordulójában megkapja a választópolgárok többségének bizalmát, szeretné, ha a budapesti választókkal közösen találnák ki, milyen Budapestet szeretnének.

Puzsér Róbert, az LMP által is támogatott független főpolgármester-jelölt megnyilvánulásait firtató kérdésre Karácsony Gergely közölte, Puzsér Róbert Facebook-bejegyzései nem érik el az ingerküszöbét, tiszteletben tartja a véleményét, vitatkozni nem szeretne vele.

Arra a felvetésre, hogy a szocialisták főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba több ajánlást gyűjtött, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, a választást szavazatokkal mérik és nem ajánlásokkal. Az ajánlások közötti apró különbség nem jelent semmit – tette hozzá, jelezve: mindenki támogatását büszkén vállalja, legyen az volt miniszterelnök vagy egy budapesti polgár.

Most, első ízben

Egy másik kérdésre közölte, tízezres részvétellel elégedett lenne, de azt is eredménynek tartaná, ha csak pár ezren mennek el, mivel eddig ennyien sem mondhatták el a véleményüket ilyen keretek között.

Karácsony Gergely a sajtótájékoztató után leadta szavazatát a Nyugati téren felállított sátorban.

A részletekről itt lehet tájékozódni.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Tessék választani! – Elkezdődött hétfőn a főpolgármester-jelölti előválasztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük