Connect with us

Állati

Karácsony: a többség nem lehet ellenzékben

Megosztás

Karácsony Gergely szerint a magyar emberek többsége változásra vágyik, ezért létre kell hozni a változást akarók szövetségét, mert a többség nem lehet ellenzékben.

A Párbeszéd társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten azt mondta, közös országot csak közös akarattal lehet létrehozni, ehhez pedig közös ajánlat, közös miniszterelnök-jelölt kell. Azt mondta, a Párbeszéd és az MSZP szövetsége nyitott mindenki felé, a pártok és az állampolgárok felé is, „az utolsó percig nyitva van az ajtó”. Én nem mondom senkinek, hogy álljon mögém. Sajnos, túl nagy vagyok, és nem látszódna. Én azt mondom mindenkinek, hogy álljon mellém – fogalmazott.

Az MSZP budapesti évadnyitóján az ellenzéki politikus a fideszes áldemokrácia helyett a szociális demokráciát nevezte elérendő célnak. A szociális demokrácia programja szerint az emberekbe kell beruházni, a hatalom az utolsó – mondta. A szociális demokráciában képessé teszik az embereket arra, hogy azokká váljanak, amivé tehetségük alapján alkalmasak. A demokrácia ezen formája jobb egészségügyet, oktatást akar megvalósítani.

Az MSZP és a Párbeszéd már összefogott, várják a többieket. Nem Messiás akarok lenni, nem megváltó vagyok, hanem szolgáló.

Ha azzal tesz a legtöbbet, hogy a listát vezeti, hát azt teszi. Szerinte az elmúlt 27 év csak az ígéretekről szólt, áldemokrácia helyett pedig szociális demokráciára van szükség, és kiemelte az oktatás fontosságát. Azt érzi, mintha a Fidesz nyugdíjpolitikája arról szólna, haljunk meg minél hamarabb.

Kormányzásának jelszava az lenne, ha messzire akar valaki jutni, ne menjen egyedül. Hiszi, hogy sikerülhet választást nyerni, de ehhez sokat kell tenniük, most kell cselekedniük, mert lehet, hogy később késő lenne. Karácsony beszéde végén felállította székeiből a közönséget, akikkel elszavaltatta, hogy:

Talpra magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha!

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a programismertetés felelőse közölte, ha nincs közös miniszterelnök-jelölt, ha nincs közös lista, automatikusan kétharmada lesz a Fidesznek. Be kell fejezni a demokratikus pártok közötti versenyt, be kell fejezni a testvérháborút! – szólított fel.

Üzent a DK-soknak is, nem adhatják fel a reményt, ők pontosan tudhatják, hogy ennek az országnak nem DK-, MSZP-, vagy Juhász Péter-problémája, hanem Fidesz-problémája van.

Kontrollt kell szabni ennek a nyomorult hatalomnak, meg kell állítani a Fideszt

– mondta Kunhalmi, ehhez pedig a DK-ra is szükség van. A megegyezéskor Karácsonnyal megfogadták, hogy nem fogják feltépni a múlt sebeit, annyira összefogáspártiak, hogy minden sérelmet félretesznek. Kunhalmi még tovább ment, egyre feljebb és feljebb nyomják a szocialisták a 2018-as választás tétjét, szerinte az ország nem bír ki még négy évet.

Az ő plakátjaikra nem az lesz írva, hogy ki az aktuális ellenség, hanem az, hogy jó magyarnak lenni, ők nem adják fel. Kunhalmi szavazásra buzdította hallgatóságát, mindenkinek, Habonynak, Orbánnak, Karácsonynak és neki is csak egy szavazata van, amivel élni kell.

Elmondta, zavarja, hogy a kormányfő az európai országokat járva végvári kapitányként mutatja be magát és partnereivel teli szájjal szidja a menekülteket, Merkelt, Brüsszelt, de amikor ezek a jobboldali politikusok a magyar munkásokat becsmérlik, „lapít, mint nyuszi a fűben”.

Kunhalmi Ágnes azt üzente a jobboldali vezetőknek, ne merészeljék becsmérelni a magyar munkásokat. A miniszterelnök pedig azt mondta, ne sunnyogjon, védje meg a magyar munkásokat.

A szocialista politikus szerint a kormány „teljesen taccsra tette” az egészségügyet és az oktatást, és azért mennek külföldre dolgozni a magyarok, hogy legyen pénzük a megemelt egyetemi tandíjakra vagy a nagymama csípőprotézisére.

„Ekkora felhatalmazással még mi, szociáldemokrata, baloldali emberek is többet vártunk” – fogalmazott.

Bírálta az önkormányzati és a választójogi törvények megváltoztatását, amelyek különösen sújtották Budapestet. Szerinte Orbán Viktor nem bírja elviselni a budapestieket. „Biztosíthatom, hogy ez kölcsönös” – mondta.

A szocialisták fővárosi vezetője szerint ha Orbánék megint nyernek, nem lesznek kerületek, önkormányzatok, és Tarlós István lesz az utolsó főpolgármester, akire szavazni lehetett. Meg kell őket állítani! – hangoztatta.

(Forrás: HVG, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük