Connect with us

Kiemelt hírek

Karácsony Gergely az ellenzéki polgármesterekkel megalakítja a Szabad Városok Szövetségét

karacsony-kormany
Megosztás

Budapest új vezetése készen áll partneri viszony kialakítására a kormánnyal – hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester. Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér – fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

Partnerségi viszony

Karácsony Gergely közölte, még októberben szeretné összehívni az összes ellenzéki vezetésű város polgármesterét, hogy létrehozzák a Szabad Városok Szövetségét.

Kiemelte, a CEU rektorának levelet küld, amelyben arra kéri, hogy az intézmény a lehető legtöbb tevékenységét – amely nem ütközik jogszabályba – próbálják megőrizni Budapesten.

Kitért arra is: partnerségi viszonyokban gondolkodnak, és ebben nagy segítségére van Tarlós István eddigi főpolgármester, aki – mint fogalmazott – az átadás-átvétel előkészítése során rendkívül korrekt partner volt, és „méltó ellenfél után, méltó barát lesz ahhoz, hogy Budapest főpolgármesterét támogató fellépésével a város érdekét szolgálja”. Mindezért szeretné kifejezni nagyrabecsülését – jelentette ki Karácsony Gergely, aki az előbbieket nagyon fontos lépésnek nevezte ahhoz, hogy

„Magyarország a stabil polgári demokrácia normális szabályaihoz visszatérjen”.

Átláthatósági-, szociális- és zöld csomag

Karácsony Gergely közölte: az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének napirendjén várhatóan szerepel majd – az antikorrupciós civil szervezetek ajánlásaira épülő – átláthatósági, valamint a szociális és a zöld csomag. Utóbbi részeként, szimbolikus intézkedésként kihirdetnék – a világ több nagyvárosához hasonlóan – a klímavészhelyzetet. Ez nagyon világos politikai vállalás azzal kapcsolatosan, hogy Budapest új vezetősége nagyobb figyelmet fordít a klímaváltozás ügyére – tette hozzá.

A szociális csomag részeként elkezdik előkészíteni a 14 évesnél fiatalabbak ingyenes tömegközlekedését Budapesten, és még idén 6-ról 7 évre emelik az ingyenesség felső korhatárát. Ingyenes közlekedést ajánlanak a regisztrált munkakeresőknek is – jelezte.

Karácsony Gergely elmondta: a Városliget és a Római-part ügyében tesznek azonnali lépéseket, megtiltják a rabszolgatörvény alkalmazását a fővárosi cégeknél, és budapesti érdekegyeztető tanács létrehozását kezdeményezik.

Park lesz a Városháza parkolójából

Javaslatot tesznek egy ötletpályázat kiírására, hogy a Városháza most parkolónak használt területét parkká alakítsák.

Október 23-án megnyitják ezt a parkolót – ezzel is azt üzenve a polgároknak, hogy nyitott Városházát szeretnének –, és a rendszerváltást, valamint a harmadik köztársaságot ünneplő kulturális programsorozattal várják a fővárosiakat – jelentette be.

Karácsony Gergely ezután kérdésekre válaszolt. Mindenképpen szóvá teszi a kormánynál – közölte –, hogy Budapest alulfinanszírozott. Hivatalba lépése után az elsők között ellenőrzi, mekkora összeget hívtak le a főváros hitelkeretéből. Abban már biztos, hogy a város adósságállománya nagyon magas, ennek orvoslására pedig nem lát más megoldást, mint az állami konszolidációt – fűzte hozzá.

Kifejtette, hogy az eddigi budapesti stadionépítésekkel sem értett egyet, az új létesítményeket pedig azért sem támogatja, mert a felépítésük és az üzemeltetésük is csillagászati összegekbe kerül, ráadásul éppen a „zöldítésre” használható területeket veszik el a várostól.

Rossz üzenet

Úgy fogalmazott, az ellenzéki együttműködés egyirányú utca, mivel nincs olyan ellenzéki szavazó, aki díjazná a most létrejött egység megkérdőjelezését. Az ellenzéki pártok feladata, hogy a kormányétól eltérő típusú kormányzást mutassanak fel, ami hozzájárulhat majd egy parlamenti választási sikerhez – mondta.

Beszélt arról is Karácsony Gergely, hogy rossz üzenetnek tartja egyes aluljárók éjszakai lezárását, de nem tervezi megtámadni ezt az intézkedést, helyette minden eszközzel igyekszik majd enyhíteni az így okozott társadalmi kárt. Fontosnak nevezte, hogy a politika ne küzdjön a hajléktalanok ellen, hanem próbálja megvédeni őket a fagyveszélytől. Rövid időn belül megemelnék az utcai hajléktalanellátás forrásait, középtávon pedig olyan új lakhatási lehetőségeket hoznának létre, amelyek a hajléktalanszállóknál méltóbb körülményeket biztosítanak – jelezte.

Budapest „túlturistásodása”

Kiemelte: Budapest klímastratégiája jó kiindulópont, de nem elég ambiciózus, ezért olyan lépésekkel egészítené ki, mint például egy új panelprogram elindítása, a fásítás bővítése, új, nagy parkok létrehozása.

Budapesti turizmusstratégiát dolgoznak ki a város „túlturistásodása” miatt – közölte –, mivel az itt lakóknak és a turistáknak egyformán érdekük, hogy Budapest élhető maradjon. Felvetette a turistabuszok és turistahajók szabályozásának újragondolását is; elképzelhetőnek nevezte például a város területén belül a nagy szállodahajók kikötésének megtiltását, valamint azt, hogy városnéző hajóként is közlekedjenek.

Elmondta azt is, Budapesten túl sok az autó, amelyek csaknem fele az agglomerációból érkezik a P+R parkolók hiánya miatt. Megerősítette: ha a megfelelő feltételek fennállnak, megfontolandónak tartja a dugódíj bevezetését, népszavazásra bocsátását. Megjegyezte ugyanakkor, nem biztos, hogy erre a most kezdődő ciklusban lehetőség lesz.

Karácsony Gergely elmondta: a kispesti polgármesternek újraválasztott Gajda Péter indít vizsgálatot a helyi korrupciós ügyekről szóló felvétel ügyében, és ha azon valóban Lackner Csaba kerületi képviselő szerepel, akkor távoznia kell a közéletből. Úgy látja, hogy ez néhány napon belül kiderül – tette hozzá.

(Forrás:MTI)

megosztás

 

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Budapest illusztris társaságban: 20 új tagja lett a Szabad Városok Szövetségének! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük