Connect with us

Kerítésen innen

Karácsony Gergely: Ezt a kormányzati anyagot nem megkaptuk, hanem megszereztük

karacsony
Megosztás

Ezt a kormányzati anyagot nem megkaptuk, hanem megszereztük. Pedig a miniszterelnök adott szava, a kormány-Budapest megállapodás, továbbá a tisztesség alapján ilyen kormányanyag nem készülhet egyeztetés nélkül.

Márpedig sem a fővárossal, de ami talán még nagyobb baj, a színházi világgal sem egyeztetett senki.

Pedig a kormányanyagból a kultúra totális átpolitizálásának, Fidesz-felügyelet alá helyezésének szándéka olvasható ki. Ez az előterjesztés súlyosan sérti a művészi autonómiát, újabb merénylet az önkormányzati autonómia ellen, vagyis megsérti a szabadságot.

fotó: K.G. facebook

A kormány, az előterjesztés szerint,

a független színházakat lényegében halálra ítéli, vagyis csak politikai alapon juthatnának támogatáshoz. Ez elfogadhatatlan. A kőszínházak esetében pedig az igazgatókra helyezne miniszteri béklyót.

Elvitték tehát az iskolákat, elvitték a kórházakat, most a színházakon van a sor.

Ez ellen én küzdeni fogok,

mert meg kell védenünk, nem csak Budapest, de a vidéki városok sokszínű kultúráját is, meg kell védenünk a művészi autonómiát, meg kell védenünk a szabadságunkat. Első lépésként hivatalosan kérek tájékoztatást a kormánytól, tisztázza a szándékait. A további lépésekről – lesznek ilyenek, ne legyen kétség – ennek alapján döntök.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük