Karácsony Gergely: Trianon közös tragédiája a magyar nemzetnek
Két évvel ezelőtt emlékezvén arra, hogy 1920. június 4-én az emberek lehajtott fővel gyászolták a trianoni döntést, a 100. évforduló alkalmából egy percre megállt Budapest – írja Budapest főpolgármestere.
Bár minden évben nem állhatunk meg, idén igazán ránk férne egy kis magunkba fordulás
Trianon közös tragédiája a magyar nemzetnek, kitörölhetetlen. Számomra elsősorban édesanyám története, aki a második bécsi döntéssel visszacsatolt területen született, nem sokkal azelőtt, hogy az újra Romániához került. Az anyaországba menekülő szülei úgy érezték, nagyobb biztonságban lesz, ha nem viszik magukkal, hanem egy időre a nagyszüleire bízzák. Nem sejthették, hogy a nagyszülőket hamarosan kényszermunkára viszik, és hosszú évekbe telik mire a kislányuk, az édesanyám, a régi-új határon átkelve visszatérhet a szüleihez.
Trianon ugyanis róluk szól. Azoknak az embereknek a története, akik a fővárosban leltek menedékre, akiket elszakítottak családjuktól vagy el kellett szakadniuk otthonról. A XX. század traumái életekbe sűrűsödnek és velünk élnek.
A politikai oldalak azonban nem „kezelik” jól Trianont: vagy nem vesznek róla tudomást vagy kisajátítják
Évek óta hallom baloldali politikusoktól, hogy nincs vele dolog, hogy ki kell lépnünk a múlt árnyékából, míg a kormányoldal saját magát azonosítja a nemzettel, s sokszor kirekesztőn fegyverként használja. Pedig Trianon kapcsán nincsenek oldalak, nincsenek ideológiák, csak a közös gyász. Múltunkat pedig csak úgy tudjuk feldolgozni, ha beszélünk róla, és nem fordítunk hátat traumáinknak, amelyekből az elmúlt években is kijutott.
Jó volna, hogy ha végre megtanulnánk a „vagy” helyett „és”-t használni, és a nemzeti összetartozás napján megfogadni, Trianonból tanulva, hogy magyarokként egyek vagyunk. Idén, mint tavaly is, nemzeti színekkel világítottuk meg a Halászbástyát az évforduló alkalmából.
Orbán Viktor és lánya egy Vidnyánszky rendezte Wass Albert darab közönségeként emlékeztek Trianonra
