Connect with us

Kerítésen innen

Karácsony: hazugságokra tényekkel, politikai rágalmakra dokumentumokkal válaszolunk – már megint

karacsony
Megosztás

A járvány elleni védekezés szempontjából meglehetősen aggasztó, hogy a tisztifőorvos asszonyt is politikai szerepbe kényszerítik – írta Karácsony Gergely közösségi oldalán.

Pedig a történet ott kezdődik,

hogy amikor a miniszter eltiltja a 65 év feletti orvosokat a betegellátástól, az elmúlt tíz évben előállt orvoshiány miatt bizony csak nagyon kevesen maradtak az ellátás biztosítására. Azon a napon viszont, amikor Müller Cecília szerint nem volt orvos a Pesti úti idősotthonban,

az intézménnyel szerződésben álló háziorvos éppen az idősotthon lakóit és ellátottjait tesztelte pont a Pesti úton.

Jegyzem meg, a tisztiorvosi szolgálat helyett dolgozott,

a kormányhivatal helyett a főváros által biztosított tesztekkel.

Sajnos később az orvos kolléga is a koronavírus-fertőzés tüneteit mutatta, amikor viszont a tisztiorvosi szolgálat utasítására végeztek rajta tesztelést, akkor ezt elrontották, ám erről csak egy hét késéssel értesítették az intézményt.

Ha valami felelőtlenség, hát ez az!

És az a felelős hozzáállás, hogy amikor az orvos karanténba került, azonnal intézkedtünk a pótlásáról. Minden egyéb hamis vádra válasz a Pesti úti idősotthon vezetőjének a főjegyzőnek emailben elküldött jelentése, amelyet alább nyilvánosságra hoztunk.

Szerintem a tisztifőorvosnak a járvány ellen kellene küzdenie szakmai alapon és nem a fővárosi önkormányzat ellen politikai alapon.

Mi mindenesetre a szakmai megközelítést választjuk és a járvánnyal küzdünk. Minden egyéb másodlagos most.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük