Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony javaslatára Demszky és Tarlós is Budapest díszpolgára lesz

Megosztás

A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen tárgyalt arról, hogy kik legyenek Budapest díszpolgárai, és kik kapják meg Budapest többi díját.

Novemberben, Budapest napján mindenki értesülhet a névsorról. Van azonban két kitüntetett, akiknek elismerése szimbolikus értelemben is fontos volt: éppen a magyar önkormányzatiság 30. évfordulóján döntött a közgyűlés két korábbi főpolgármester kitüntetéséről.

A főpolgármester facebook-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy mindkét elődjének jelölését támogatta a Fővárosi Közgyűlés.

Karácsony Gergely: Amikor októberben frissen megválasztott főpolgármesterként először jártam a Városházán, akkor tettem azt az ígéretet, hogy két elődömet, Demszky Gábort és Tarlós Istvánt Budapest díszpolgárainak fogom javasolni.

„Örülök, hogy tegnap benyújtott javaslatomat támogatta a Fővárosi Közgyűlés, mert egy olyan országban hiszek, ahol a politikai vitapartnerek lehetnek ellenfelek, de soha nem lehetnek ellenségek. Egy olyan országban, ahol gondolhatunk mást és máshogyan a világról és a nemzetről, de soha senki nem vitathatja el a másik jogát a hazaszeretethez. Meggyőződésem, hogy ennek az országnak talán a legnagyobb problémája a tudatosan szított megosztottság, amely ma már szinte hadiállapottá vált, és amelynek mindannyian áldozatai vagyunk.”

Karácsony szerint az ország hosszú évek óta szenved ettől a gerjesztett, pusztító feszültségtől

„Túl sok értékes gondolat, túl sok figyelemreméltó kezdeményes, túl sok hasznos felvetés veszett már oda emiatt. Csak azért, mert olyantól származott, akinek – a barátok és ellenségek világában – eleve nem lehet igaza. Ettől mindannyian, akik ebben a városban, ebben az országban élünk, csak szegényebbek lettünk. Mert ami rövid távon politikai hasznot hozhat egyik vagy másik félnek, az hosszabb távon mindenkinek árt; egy elhúzódó, lélekölő háborúban nincsenek valódi győztesek.”

Én a meggyőzésben és nem a legyőzésben hiszek

„Én nem akarom, hogy így gondolkodjunk egymásról. Nem akarom, hogy így éljünk. Hogy képtelenek legyünk fontos, nehéz ügyekről méltányosan és tárgyszerűen vitatkozni. Nagyon régóta ideje van már, hogy ebből kilépjünk.”

Karácsony: nekem ezer dologban volt vitám Tarlós Istvánnal

„Azért indultam el a választáson a kihívójaként, hogy ezt a vitát megvívjuk. Erős felhatalmazást kaptam a választóktól arra, hogy az övétől merőben eltérő politikát csináljak Budapesten. De ettől még én soha, egyetlen pillanatra sem vitatom el Tarlós Istvántól, hogy teljes szívéből szereti ezt a várost, hogy rengeteget tett Budapestért. Sok-sok nagyszerű dolgot is megvalósított. És biztos vagyok benne, hogy Demszky Gáborral is jó sok vitánk lenne számos kérdésben. De, hogy Budapest ügyét mindig a szívén viselte, és keményen dolgozott ezért a városért, azt sosem kérdőjelezném meg. Irányítása alatt egy szocialista nagyvárosból valódi világváros lett.”

Munkájukat a budapestiek is elismerték, hiszen bizalmat szavaztak nekik, sőt újra is választották őket

https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/3649990985033721

SZFE

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.10.01 14:14 at 14:14

    tartós pityut van aki eltartja , nem kéne még desszertre adnia Budapestnek is ! A dupla végkielégítése is túlzás volt .

  2. Pingback: Tarlós elkapta! Eluralkodott rajta a rangkóráság, de valami mutáns-fajta! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük