Ez a nap
Karácsony: lehet szelíd, halk szavú kormánya az országnak
Karácsony szerint feladatuknak tartják, hogy a politika 2018 után a jó oktatásról és egészségügyről, valamint a magasabb bérekről és nyugdíjakról szóljon.
A választók jövőre eldönthetik, az „ellenségképek, társadalmi konfliktusok élezése” helyett Magyarországnak legyen-e „szelíd, halk szavú kormánya”, amely azért „robotol”, hogy megjavítsa az életüket – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd, az MSZP és a Liberálisok közös miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
A Párbeszéd társelnöke – a másik két párt elnökével közösen tartott rendezvényen – hangsúlyozta, a politikának a békés hétköznapokról, a kormányzásnak pedig olyan „apró okos lépésekről” kell szólnia, amelyek visszaviszik Magyarországot Európa felé.
„Nem tudom azt ígérni, hogy ha én leszek a miniszterelnök, akkor minden nap karácsony lesz” – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, olyan világot építenének, amelyben a politikának nem az a dolga, hogy „állandóan harcoljon és mindenkiben ellenséget lásson”.
Kiemelte, feladatuknak tartják, hogy a politika 2018 után a jó oktatásról és egészségügyről, valamint a magasabb bérekről és nyugdíjakról szóljon.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Éjszakai csengőfrász
- Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy ‘Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést’
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő a hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését követően
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?