Ez a nap
Karácsony: nyitva a kapu a közös lista felé
A demokratikus ellenzéki erőknek közös ajánlatot kellene tennie a választóknak a 2018-as választások előtt, ezért az ajánlások gyűjtéséig minden párt előtt nyitva áll a közös lista felé vezető kapu – jelentette ki Karácsony Gergely a Kossuth rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában.
Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a választók, akiknek többsége kormányváltást kíván, a lehető legszélesebb együttműködést szeretnének, és meg kell hallani az emberek szavát.
Hozzátette: ugyan felkészült a miniszterelnöki szerepre, ám ha volna bárki, aki több pártot és több szavazót képes integrálni, nyitott a jelöltség kérdésének megvitatására.
„A sor legvégén is el tudom képzelni magam, ha a sor előre megy” – fogalmazott.
Arról is szólt, hogy programjának fontos része egy új alkotmány megalkotása, mert szerinte morális értelemben ma Magyarországnak nincs alkotmánya, csak egy egypárti alaptörvénye. Az alkotmánynak az a funkciója, hogy a teljes politikai közösséget integrálja, ezért országgyűlési elfogadása esetén népszavazással kellene megerősíteni azt – vélekedett Karácsony Gergely.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Itt a hétvége, ezt üzenik a csillagok
- Sulyok köztársasági elnökünk 16 embertől megvonta az állampolgárságot, majd utánajárt, miért fontosak a gyökerek
- Lattmann Tamás: már egy gagyi franchise kávézót is ünnepelni kell? Ekkora a córesz, NERtársak?
- Magyar György: a jogállamiság látszólag győzelemre áll
- Mostan mindennapjaink pénzdolgairól lesz szó – kicsinyben
- Orbáni program: kiirtani..!
- A beugró 4000 játék-Euro és máris forog a kerék, mindenki tegye meg játékzseton tétjét – Bindzsinsztáni rekreáció
- Télvégi időjárás a hétvégén is
- Fülöp Attila -másodállásban árnyékállamtitkár- Magyar Péter nyomában….
- Gyurcsány elhalasztja évértélelőjét, de nem azért, hanem azért