Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony olyat talált ki, amire nehéz lesz Fidesz-replikát találni! – Hiszen parkolni kell…..

Megosztás

A Karácsony Gergely minden „levegővételét” árgus szemmel figyelő Fidesz-felelősöknek most feladta a leckét a főpolgármester! Az az ötlete támadt, hogy kísérleti jelleggel elkezdődik azoknak a parkolóhelyeknek a kijelölése a belvárosban, amelyeket kizárólag a környék lakossága használhat.

Megosztás

A Karácsony Gergely minden „levegővételét” árgus szemmel figyelő Fidesz-felelősöknek most feladta a leckét a főpolgármester! Az az ötlete támadt, hogy kísérleti jelleggel elkezdődik azoknak a parkolóhelyeknek a kijelölése a belvárosban, amelyeket kizárólag a környék lakossága használhat.

Elsőként a VI. kerületben jelennek meg az újfajta várakozóhelyek, de már zajlanak az egyeztetések az V., a VII., és a XIII. kerülettel is

A kijelölt parkolókat 18 és másnap 7 óra között kizárólag az engedéllyel rendelkező helyi lakosok használhatják, a nap többi részében azonban továbbra is bárki igénybe veheti, aki autóval közlekedik.

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti közlekedési Központ és a Budapest Közút célja,

hogy a kerületekkel együttműködve segítse a fővárosi lakosok hétköznapjait. Ebben fontos lépés lehet a kizárólagos lakossági parkolóhelyek létrehozása, amely a belvárosban élők régi kérése. Ez a lakossági igény most végre teljesül. A megoldás nem példa nélküli, hiszen több nyugat-európai nagyvárosban – Milánóban, Bécsben, Prágában, Londonban – is ehhez hasonlóan kedveznek a lakosságnak.

Az újfajta parkolóhelyeket a KRESZ-nek megfelelően Várakozni tilos tábla fogja jelölni,

amelyet a „Kivéve lakossági parkolási engedéllyel 18 és 7 óra között” kiegészítéssel látnak el. A könnyebb felismerhetőség érdekében egy kezdeti, átmeneti időszakot követően a parkolókat egységes, kék színű burkolati jellel is körbefestik.

Bár az újfajta várakozóhelyeket jelölő táblákat már 2021. augusztus 23-án, hétfőn elkezdik kihelyezni,

azonban a megváltozott parkolási rend először egy átmeneti, türelmi időszakkal lép életbe.

A Főváros célja, hogy

egyetlen autóval közlekedő budapestit se érjen váratlanul, esetleg kellemetlenül az új parkolóhelyek létrejötte, ezért indulás után türelmi időszakot vezetnek be.

Eleinte a közterület-felügyelők csupán figyelmeztetni, tájékoztatni fogják a helytelenül parkolókat a megváltozott rendről.

Elsőként Belső-Terézvárosban válik könnyebbé a helyiek parkolása

A legzsúfoltabb belvárosi területeken, ahol sok szórakozóhely, illetve kulturális célpont (pl.: színház) található sajnos rendszeresen nehézséget okoz az esti parkolás a környéken élőknek. Mindez a jövőben változni fog. Elsőként a VI. kerület belső részén kezdődik el az újfajta parkolóhelyek kijelölése.

Terézváros belső részén, a Király utca – Nagykörút – Bajcsy-Zsilinszky Endre út határolta területen a parkolóhelyek mintegy 30 százalékát biztosítják a lakosság számára.

A parkolóhelyek ellenőrzését a kerületi közterület-felügyelet végzi el, a kezdeti időszakban azonban csak figyelmeztetik majd az esetleg szabálytalanul parkoló autóvezetőket. Élesben egy több, mint egy hónapos türelmi időszakot követően, várhatóan októbertől fog működni a rendszer.

Terézváros után több lépésben, további belső kerületekben is előnybe kerülnek a helyi lakosok szempontjai.

További egyeztetések zajlanak három másik kerülettel is. Erzsébetváros, Belváros-Lipótváros, illetve a XIII. kerület vezetésével zajlanak a szakmai egyeztetések többek között a kizárólag lakossági parkolóhelyek létesítéséről.

Ezekben a kerületekben a szakmai egyeztetések lezárását követően, várhatóan még az ősz folyamán véglegesíthetők a tervek, majd megkezdődhet a táblák kihelyezése.

Elkezdődik a mikroMobilitási Pontok telepítése is

Mindezzel párhuzamosan elkezdődik a mikroMobilitási Pontok telepítése is:

a kijelölt területen kellő sűrűségben, 100-150 méterenként helyeznek el kerékpártámaszokat és alakítanak ki az e-rollerek tárolására szolgáló területeket.

Az új rendszer célja, hogy megszűnjön a városban jelenlévő rollerkáosz.

Az elképzelés szerint a szolgáltatókkal történő megállapodásokat követően csak ezeken a mikroMobilitási Pontokon lehet majd letenni a megosztott e-rollereket és kerékpárokat, de természetesen lehetőség lesz itt saját tulajdonú kerékpárok, rollerek biztonságos lerögzítésére is.

Ehhez az első lépés a mikroMobilitási Pontok telepítése, ami párhuzamosan történik a kizárólag lakossági parkolóhelyek kialakításával. Elsőként, ahogy a kizárólag lakossági parkolóhelyek esetében is, a mikroMobilitási Pontok is Belső-Terézvárosban jelennek meg. A szolgáltatókkal való megállapodások megkötése ezt követően a következő hónapokban feladata lesz.

Forrás

Kapcsolódó

 

parkol

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. gina

    2021.08.23 15:49 at 15:49

    Fidesz maffia ebben is talál valami szőrt,,,csak az ö elmebeteg dolgai az igaziak !!!

  2. Pingback: A fideszes polgármester szerint Ő előbb találta fel a csőben a lyukat, mint Karácsony! - Be...be...be a fővárosban... - Városi Kurír

  3. Marta Brash

    2021.08.24 01:15 at 01:15

    Eddig orban lopta az ellenzek otleteit, ideje volt mar, hogy Karacsony is csinaljon valami hasonlot. Eddig ugyis elbenazott egy csomo dolgot.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük