Connect with us

Állati

A bölcsek tanácsa, ők látják el  jó tanáccsal Karácsony Gergelyt

karacsony-gergely-mszp-parbeszed
Megosztás

 Karácsony Gergely tavaly december közepén az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy létrehoz egy tanácsadó testületet.

Mit is mond a hogy is hívják?

„Lesz kampánycsapatom, szeretnék egy tanácsadó testületet felállítani olyan párton kívüli, de a magyar közéletben jelentős súllyal és befolyással bíró emberekből, akiknek őszintén kíváncsi vagyok a véleményére. Meg lehet mutatni a kormányzóképességet egy árnyékkormány formájában is, ez valamikor februárban lesz.”

Január első napjaiban ugyanakkor alakult egy Válasszunk! 2018 csoport is Balázs Péter volt külügyminiszter vezetésével.

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök –jelöltjének tanácsadó testülete tagjai közül néhányan a Válasszunk 2018 csoport munkájában is részt vesznek. A testület tagjai:

  •  Andor László korábbi uniós biztos,
  • Holoda Attila, a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes államtitkára és
  • Mellár Tamás, egykori KSH elnök most mindkét testületnek tagja.

Balázs Péter szintén az InfoRádió Arénájában már akkor sem zárta ki, hogy lesznek átfedések.

„Ha akad olyan ember közülünk, aki bármelyik párthoz beállna valamilyen szerepbe, szíve joga, tegye, de attól még ez a csoport megmarad és összetart” – mondta Balázs Péter.

Karácsony Gergely testületének  további tagjai között megtalálható

  • Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. egyik alapítója,
  • Ámon Ada, az Energiaklub elnöke,
  • Banai Károly, aki Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején a miniszterelnök kül- és biztonsápolitikai főtanácsadója volt,
  • Bardóczi Sándor tájépítész, a Liget-projekt egyik kritikusa,
  • Berki Erzsébet mediátor, a munkaügyi kapcsolatok szakértője,
  • Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, aki egyébként korábban a Momentumot is támogatta,
  • Bozóki András, a Gyurcsány-kormány kulturális minisztere,
  • Büttl Ferenc, az LMP, majd az Együtt-PM és a Párbeszéd gazdaságpolitikai tanácsadója,
  • Daróczi Gábor, a Romaversitas Alapítvány igazgatója,
  • Fleck Zoltán alkotmányjogász,
  • Hegyesiné Orsós Éva, a Horn-kormány idején a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, a Medgyessy-kormány helyettes államtitkára,
  • Kaltenbach Jenő korábbi ombudsman,
  • Kincses Gyula, a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára,
  • Komáromi Zoltán, az Együtt volt egészségpolitikusa,
  • Kukorelly Endre író, volt LMP-s képviselő,
  • Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, aki a berettyóújfalui kistérségben sok éve működtetesélyteremtő modellt,
  • Nahalka István ,oktatáskutató,
  • Polyák Gábor, médiajogász,
  • Vértes András közgazdász, a GKI Gazdaságkutató elnöke, aki Gyurcsány Ferenc lemondása után az MSZP egyik miniszterelnök-jelöltje is volt,
  • Wittinghoff Tamás, Budaörspolgármestere.

Forrás: infostart.hu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük