Connect with us

Kerítésen innen

Töltsük együtt ezt az estét III. – Karácsonyi dalok

Megosztás

Ilyenkor amerre csak lépünk karácsonyi dalokba ütközünk, mi sem tudtunk elleállni egy válogatásnak.

Megosztás

A Városi Kurír fennállása óta minden év december 24-én igyekszik segíteni azoknak akik úgy érzik egyedül vannak, az idei évben is várjuk őket. 18 órától minden órában karácsonyi tartalmakat töltünk fel egészen éjfélig. Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten és Esztergomban is -ahogy mindenhol ahol keresztények élnek az országban- tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.

„Zeng az ének”

Zene, karácsonyi dalok nélkül sokkal szegényesebb lenne az ünnep, de szerencsére ettől nem kell tartanunk, hiszen a zeneirodalomban egymást érik szebbnél szebb dalok, éneke, zeneszámok.

Bízunk benne ön is ugyan olyan örömmel hallgatja ezeket a zenéket, mint mi.

Egy kis játék?

 

Szerző