Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsonyon nincs, Vágón van sapka, egyiken ezért, másikon azért „verik el a port” – Amikor a bokszzsák visszaüt

Megosztás

Most, amikor a főpolgármester nyelvtudásbéli hiányosságaitól zeng a királyi média, különösen ironikus, hogy Vágó Istvánt pedig éppen az ellenkezőjéért,  széleskörű idegennyelv-ismeretéért támadják ugyan ők, méghozzá a maguk sunyi, álszent módján. Úgy tűnik azonban, hogy a DK-s politikussal is pechjük van, hiszen Karácsony Gergely után, Ő is visszavág.

Megosztás

Most, amikor a főpolgármester nyelvtudásbéli hiányosságaitól zeng a királyi média, különösen ironikus, hogy Vágó Istvánt pedig éppen az ellenkezőjéért,  széleskörű idegennyelv-ismeretéért támadják ugyan ők, méghozzá a maguk sunyi, álszent módján. Úgy tűnik azonban, hogy a DK-s politikussal is pechjük van, hiszen Karácsony Gergely után, Ő is visszavág.

Ismeretlen előtörténet?

Tegnap jelent meg – immár sokadszorra – a lakájmédia egyik zászlóshajójában:

„Nemrégiben publikáltam Vágó István jobbára ismeretlen előtörténetét. Ő külkeresként került a televízióba, ahol Vitray Tamás vette a szárnyai alá. Vágó apja, Vágó György bejárta Afrikát és Indiát, úgy, hogy éveket töltött kiküldetésben. Fia nyelveket tanult, majd a kábítószerrel is kereskedő Medimpexhez került.”

indul az ex televíziós FB bejegyzése, majd így folytatódik

– Ismeretlen előtörténet? Amióta rajta vagyok a FB-on, ott látható a „medimpexes előtörténetem”. Mit kellett ezen felfedezni?
– 2 évet töltöttem a cégnél, vegyészmérnöki beosztásban, a „Tudományos Együttműködés” osztályon. Vagyis nem üzletkötőként, akiket azzal vádol az írás, hogy „kábítószerekkel is kereskedtek”. Erről nem volt, ma sincs tudomásom, de hogy a magyar gyógyszeripar világméretekben is jelentős sikeréhez ez a vállalat nagyban hozzájárult, az nyilvánvaló.
– Az ugyancsak kiderül a FB-névjegyemből, hogy első munkahelyem a Chinoin gyógyszergyár volt. Oda egyetemi oktatóm, a gyár kutatási igazgatója, dr. Mészáros Zoltán „szerződtetett le”. Talán azért, mert elégedett volt az általa tapasztalt képességeimmel.
– A Chinoint rendszeres tárgyalásokon képviseltem a Medimpexben, ahová – nyilván nyelvtudásomat is értékelve – a cég egyik elismert kvalitású és széles körben tisztelt vezetője, Székely Pál (volt recski kényszermunkás)hívott át.

 

vágó

 

Nem AVH, KGB, de még NBH sem

– Apám országszerte elismert és tanítványok ezrei által rajongásig tisztelt nyelvtanár volt, ezért választotta ki az UNESCO (és nem az AVH, KGB, NBH stb., ahogy azt a PestiTV erről szóló műsorában Schiffer Andrásék sunyi mosolygások és kacsintások közepette sugallták, hogy Afrika sok országában ő képviselje a nemzetközi megértésre nevelést (a project neve ez volt: Education for International Understanding). Indiában pedig ő alapította meg a Delhi Egyetem magyar tanszékét és részben az ottani Magyar Intézetet.
– A fent idézett tévéműsorban (ezt olvasni a leírásban) „… kiderítettük (sic!), hogy külkeres volt, sokat utazott és titkos úti jelentéseket minimum készített. Vágó ál-naív, önimádó visszaemlékezésein együtt nevetgéltünk, de átbeszéltük apja életútját is. Utóbbi olyan területeken dolgozott, amely a szovjet titkosszolgálat (KGB) felügyelete alá tartoztak.”

Hát ez remek

Ha jól értem, az egyetlen érdemi vád ellenem az, hogy „úti jelentéseket minimum készítettem”. Ezt bevallom. Nagy dolog, minden külkeresnek, hivatalos kiküldöttnek, külföldi ösztöndíjasnak (pl. Orbán Viktor!), cégvezetőnek ez volt a dolga. De ők ebből és apám külföldi munkáiból is csak arra tudtak következtetni, hogy „a hálózati átörökítés tulajdonképpen fontosabb volt mint az esetleges beszervezés”. Apámat vádolják „hálózati tevékenységgel”… De kár, hogy ő már nem tud tiltakozni, de ezt a nevében kikérem magamnak!

Bónusz

Manapság a legnagyobb bűnnek állítják be, ha valaki nem beszél nyelveket. Velem kapcsolatban pedig azt, hogy beszélek. Megáll az ész…
Végig azzal a szemmel olvasom a rólam szóló rágalmakat, hogy azok peresíthetőek-e. Nos, szerintem nem. Semmi konkrét vád nem hangzik el velem kapcsolatban, csak álszent, sunyi célozgatások, összekacsintások, véleménynek csomagolva. A kommentelők persze viszik tovább ezeket, immár ténynek idézve a hazugságokat. És ez lehetett a szerző(k) igazi célja.
Én meg ezért írtam meg a fentieket- fejeződik be a poszt.

vágó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük