A Köztársaság él. Folyamatosan nyomorgatják, időről-időre megpróbálják kiradírozni, de éppen a respublika iránti gyűlöletük mutatja, hogy a diktatúrák visszasíróinak van mitől tartaniuk. 1918. november 16-án a győztes forradalomból született meg köztársaságunk, akkori nevén a Magyar Népköztársaság.
Budapesti emlékséták
A Kurír munkatársa a magyar köztársasági hagyomány nagyjainak emlékhelyeit látogatta meg. Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy kövessék példánkat, és tegyenek ilyen sétákat az Óbudai temetőben, vagy a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Óbudán, a 16-os parcellánál sétálva a gyönyörű őszi napokon a sarkon találjuk Bibó István egyszerű, református puritánsággal megalkotott sírját (rajta az idézet Lukács evangéliumából: „Valaki igyekszik az ő életét megtartani elveszti azt, és valaki elveszti azt, megtalálja azt.”).
A közelében nyugszik Litván György, és ott találjuk a száz éve született Vásárhelyi MIklós nyughelyét is. És persze, éppen Bibó sírja mellett, Göncz Árpád egyszerű sírját látogathatjuk meg. A köveket az idei halottak napján is elborították a temetőbe látogatók virágai és mécsesei. Szavak nélkül is egyértelmű a Köztársaság életjele.
Károlyi és Kossuth
Emlékszünk a botrányra, amikor Károlyi Mihály Kossuth téri szobrára hurkot kötöttek, és gyalázatos módon eltávolították. Azt azonban nem tudják megakadályozni, hogy a Fiumei úti sírkertbe, a Kossuth-mauzóleum közelében álló síremlékére virágot tegyünk. Jelképes értékű, hogy Károlyi síremléke mellett állva Kossuth Lajos felé tekinthetünk.
Éljen a Köztársaság!
Idei nyári cikkünk:
„Köztársaságiak! Ugye tudjátok, hol van száműzött elnökünk, Károlyi Mihály?”
Érdekességek köztársasági hagyományukról
