Ez a nap
Miből volt Káslernek kórházigazgatóként 57 milliós jövedelme?
Az új Orbán-kormány tagjai közül messze Kásler Miklósnak ment a legjobban tavaly. Az 57 milliós összjövedelem töredékét kapta a kórházigazgatásért.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére kinevezett orvosprofesszornak szja-bevallása szerint 57 millió forint bevétele volt, amiből 8,6 millió forint adót rótt le.
Kásler 2017-ben az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt, ebben a minőségében szedett össze 4,75 millió forintos havi bruttót. Ez több mint a négyszerese a jelenlegi miniszteri fizetésének.
A 24.hu június elején fordult a tárcához pontos információkat kérve arról, hogy milyen forrásokból állt össze az 57 milliós, politikusok között is kiugróan magas éves jövedelem.
A minisztérium sajtóosztályán júniusban többször is ígéretet tettek a gyors válaszra, de július közepe óta már a telefont sem veszik fel, írásos visszajelzés pedig azóta sem érkezett.
A portál saját kutatása szerint Kásler az Onkológiai Intézet igazgatójaként csupán a töredékét kereshette a bevallott 57 milliónak.
Az ország legnagyobb egészségügyi centrumait irányító igazgatók sem kaphatnak bruttó 1,1-1,2 millió forintnál magasabb fizetést. Kásler Miklós pedig a közepes forgalmúnak tekinthető Onkológiai Intézet igazgatójaként nem kereshetett többet bruttó 800-900 ezer forintnál, amiből éves szinten legfeljebb 10-11 millió jönne össze.
A miniszter júniusban leadott vagyonbevallásából még annyi olvasható ki, hogy mellékesként havi 1 milliót keres egy közelebbről meg nem nevezett kutatási tevékenység révén. Ez a bevételi forrása vélhetően korábban is megvolt, ami további 12 milliós tételt jelenthetett.
A 24.hu forrásai szerint az egészségügy csúcsain dolgozó intézményvezetők, professzorok jelentős összegeket tehetnek zsebre gyógyszercégekkel kötött úgynevezett gyógyszer study-szerződésekkel.
Kásler a kutatásokon kívül oktatóként is kaphatott fizetést, de az elmúlt években közszereplővé is vált. Az M1 televízióban beszélgetős sorozatműsort készített a nemzeti sorskérdésekről Nemzeti nagyvizit címmel, a műsorfolyamból pedig több kötetben könyvet is kiadtak.
(Forrás: 24.hu)
Álgyógyítók célkeresztjében a rákbetegek – Kásler intézetében is engedték
Szerző
Friss
- ‘Biztos, jólét, szabadság, függetlenség, nemzet’ – Tudja mi ez? Hát a Fidesz választási ajánlata….
- A szokásos péntek reggeli ‘orbániáda’ ma Brüsszelből jelentkezett
- Szijjártó és Orbán urak, mi abban a ‘jóság’, hogy posztról posztra hiteltelenítik magukat?
- A halálra gázolt kézbesítőt a Posta saját halottjának tekinti – Veszélyes üzem?
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek